Eljárás a Malév gépen elrejtőzött hajléktalan ellen
A Malév nem vesz részt abban az eljárásban, amelyet a cseh hatóságok folytatnak azzal a hajléktalannal szemben, aki múlt pénteken a prágai reptéren elrejtőzött a magyar légitársaság egy várakozó repülőgépének csomagterében - mondta a Malév kommunikációs vezetője.
Németh Krisztina közölte, hogy az eset nem a magyar légitársaság fennhatósága alá tartozik, hanem a cseh hatóságok intézkedési körébe, akik az esetet követően azonnal megkezdték a nyomozást.
Mint mondta, a Malévot rögtön értesítették a történtekről a cég prágai munkatársai.
Véleménye szerint a hajléktalannak "nem volt konkrét célja" azzal, hogy a magyar légitársaság repülőgépében bújt meg. Ezért a Malév nem tervez különösebb szigorításokat, mivel így is folyamatosak az ellenőrzések, és ilyen eset nem fordul elő.
Anna Kováriková, a Cseh Repülőtéri Igazgatóság szóvivője csütörtökön számolt be arról, hogy egy cseh hajléktalan észrevétlenül és illegálisan átjutott a vámellenőrzés zónáján a Prága-Ruzyne repülőtéren, majd bejutott a magyar légitársaság egy parkoló repülőgépének csomagterébe.
Az eset még a múlt pénteken történt, de csak most tettek róla hivatalos bejelentést Prágában.
A hajléktalan, miután túljutott a vámtiszteken, bebújt egy csomagszállító alagútba, és azon keresztül kijutott arra a térségre, ahol a felszállásra előkészítendő repülőgépek parkolnak. Ott elrejtőzött a magyar légitársaság egy gépének csomagterében. A cseh CSA légitársaság dolgozói fedezték fel a csomagtérben megbúvó hajléktalant a felszállás előtti ellenőrzés során.
Nem ismeretes, mi volt a hajléktalan szándéka, mindenesetre nagy riadalmat keltett a repülőtéri személyzet körében, hogy ilyen simán ki tudott játszani minden ellenőrző rendszert.
A szóvivő közölte, hogy az eset nyomán azonnal megszigorították az ellenőrzést mindazon területeken, amelyeken a férfi oly könnyedén átjutott. Kováriková hangsúlyozta, hogy az utasok biztonsága nem forgott semmiféle veszélyben.
2002-ben a Ceská Televize cseh közszolgálati televízió egy újságírója riportot készített a Prága-Ruzyne reptér biztonsági rendszeréről, és rejtett kamerával felvétette, amint fel tudott jutni egy már utasokkal teli repülőgépre mindenféle úti, illetve személyi okmány felmutatása nélkül.(MTI)


