Érdemes másutt autót venni
Bár folytatódik az árak kiegyenlítődése, az európai fogyasztók még mindig jelentős megtakarításokat tudnak elérni, ha az unió egy másik tagállamába mennek gépkocsit vásárolni - állapítja meg legújabb jelentésében az Európai Bizottság. Az adózás előtti autóárak általában Dániában, Görög- és Finnországban a legalacsonyabbak, míg Németországban és Ausztriában a legmagasabbak.
A bizottság arra számít, hogy az árak közeledésének folyamata 2005. október 1-én vesz majd igazán lendületet, amikor az autókereskedőknek lehetőségük nyílik külföldi leányvállalatok és raktárak létrehozására. A jelentés megállapítja, hogy az eddigi konvergencia viszonylagos árstabilitás mellett ment végbe; 2002 novembere és 2003 novembere között a kétszázalékos infláció ellenére az autók csak 1,3 százalékkal drágultak. A kiegyenlítődés árát általában nem az alacsonyabb árakkal rendelkező tagországok fogyasztói fizették meg: Dániában ugyan jelentős volt a drágulás, de Görög- és Finnország még olcsóbbá is vált.
Míg fél évvel ezelőtt 20 százalékos volt annak az esélye, hogy egy vásárló az eurózóna valamely más tagországában legalább 20 százalékkal olcsóbban juthasson hozzá a kiszemelt gépkocsihoz, mint odahaza, addig ez ma már csak 13 esetből egyszer fordulhat elő. A legszámottevőbb különbség a Wolkswagen Passat esetében adódik, amely Görögországban közel 40 százalékkal olcsóbb, mint Németországban. Az ötezer eurós eltérés áfával együtt akár 5700 eurós megtakarítást is jelenthet egy németnek, ha Görögországban vásárol.


