BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlődőben Kelet-Magyarország

A klasszikusan magas munkanélküliségű megyékben - Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg - enyhülést hozhat az újabb beruházások, és az ezzel együtt járó több mint 2600 új munkahely megjelenése, derült ki az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottság hátrányos helyzetű térségek albizottságának tegnapi ülésén. Az Electrolux - közel 17 milliárd forintos beruházás keretében - Nyíregyházára kívánja telepíteni új üzemét, mellyel 600 új munkahelyet teremt majd, ráadásul lehet, hogy a legnagyobb beszállítóját is részben magával viszi: a Bakony Művek ugyanis tervezi, hogy Nyíregyházára telepíti termelése egy részét, további munkahelyeket hozva létre a térségben.

A Bosch 37,8 milliárdos beruházása ugyan nem korlátozódik a korábban említett három megyére - hiszen hatvani, egri és miskolci üzemét egyaránt fejleszteni szeretné -, a létrehozni kívánt 2040 új munkahely azonban sehol sem jön rosszul. Ráadásul mindkét cég vállalta, hogy a közeljövőben létrehozott munkahelyeket még öt évig fenn is tartja. A közmunka is esélyt jelent; a legújabb pályázatra eddig 340 pályázat érkezett be, közel 1090 települést érintve. Van olyan, ahol 26-28 település működik együtt, azaz, kezdjük átvenni az uniós gyakorlatot, mondta Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke. A benyújtott pályázatok forrásigénye közel 5 milliárd forint, ám a keret csak 1 milliárdos. Így várhatóan a közeljövőben kibővítik a pályázat keretében kiosztható források körét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.