Felszámolás indul a Baumag ellen?
A bíróság elrendelte a Baumag Szövetkezet felszámolását - mondta el ma Patyi István, a szövetkezet károsult kisbefektetőinek képviselője a távirati irodának. A felszámolás elrendelését egyelőre sem a Fővárosi Bíróság, sem a felszámoló cég nem erősítette meg. Patyi István közölte: információi szerint a Mátraholding Rt.-t jelölték ki a szövetkezet felszámolójának.
A károsultak képviselője elmondta, hogy a befektetők folytatják demonstrációikat a Parlament előtt. E héten csütörtökön a Pénzügyminisztériumnál és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Krisztina körúti épülete előtt is demonstrálnak. Tüntetést terveznek az APEH székháza előtt is, mivel adófizetési időszak van, és a károsult befektetők nem jutnak a pénzükhöz.
A szövetkezet vezetése 18 ezer tag mintegy 40 milliárd forintos befektetését zárolta múlt októberben.
A Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet korábbi működése során szövetkezeti vagyonrészeket bocsátott ki, amelyeket készpénzért értékesített a szövetkezet tagjainak. Az üzletrészek visszavásárlására adásvételi szerződést kötöttek a tagokkal, amelynek értelmében a tag tulajdonába került értékpapírt a Baumag Szövetkezet későbbi időpontban és magasabb áron megvásárolja. A két szerződésben meghatározott vételárak különbözete volt a szövetkezeti tag által realizált hozam.
Tavaly az ingatlanszövetkezetek körüli botrányok hatására a Baumag tagjai is tömegesen szüntették meg befektetéseiket. Ennek következtében a Baumag üzletrészek megvásárlására tartalékolt likvid eszközei 2003. október elejére kimerültek, és a szövetkezet ez időponttól nem tudja a tagok tulajdonában levő értékpapírokat visszavásárolni.
A probléma megoldására a szövetkezet kidolgozott egy programot, amelyet az internetes honlapján ismertet. A program szerint a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezetnek és leányvállalatainak tulajdonában lévő vagyontárgyakat és üzletrészeket értékesítenék, részben vagy egészben a szövetkezeti üzletrészek ellenében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a tagok által tett
feljelentések alapján március elején csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el Baumag szövetkezet tevékenységével kapcsolatban. A Legfőbb Ügyészség a fővárosban folyó
valamennyi nyomozást egyesítette és fokozott felügyelet alá vonta
az ügy jogi minősítésének bonyolultságára, a károsultak nagy számára és a közvélemény kiemelt figyelmére tekintettel.(MTI)


