BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fidesz: csatlakozni kell a páneurópai úthálózathoz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A kormánynak lépéseket kellene tennie azért, hogy a nyugat-dunántúli régiót észak-déli irányban átszelő közlekedési útvonalat is a páneurópai hálózathoz kapcsolják - közölte Ivanics Ferenc fideszes parlamenti képviselő, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat alelnöke.

Az európai fejlesztési forrásokat az európai hálózatokra költik. Ezért rövidebb idő alatt lehetne gyorsforgalmi úttá alakítani a Pozsonyból Magyarországon keresztül Horvátországba, illetve Szlovéniába vezető utat - mondta győri sajtótájékoztatóján a politikus.

"A magyar kormány tegyen lépéseket a nemzetközi közlekedési fórumokon, hogy ezzel a szakasszal bővítsék a hálózatot" - közölte Ivanics Ferenc.

A politikus azt mondta, hogy a megye határátkelőinek tehermentesítése érdekében rendbe kell hozni azokat az utakat, amelyek átvezetnek a magyar-osztrák határon, de használatukat a "vasfüggöny" évtizedeken keresztül lehetetlenné tette.

Győr-Moson-Sopron megyében tizenkét ilyen út van. Néhány száz méter út megépítésével több tíz kilométernyi meglévő utat lehetne bekapcsolni a közlekedésbe - közölte.

Jánossomorja és Andau között a távolság 8 kilométer, de jelenleg 52 kilométert kell utazni az egyik településtől a másikig - tette hozzá a politikus.

Mindez 2007 után válhat aktuálissá, amikor megvalósul a szabad átjárás a határokon - mondta Ivanics Ferenc.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.