BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fradkov az új orosz kormányfő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Európai Bizottság a kapcsolatok erősítésének zálogaként üdvözölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Mihail Fradkovot, Moszkva brüsszeli képviselőjét nevezte ki új miniszterelnökévé. A BBC orosz politológus-szakértője szerint Fradkov politikai jövő nélküli személyiség, akinek jelölése kényszerű kompromisszum következménye.

A meglepetés erejével hatott nemcsak Brüsszelben, de Moszkvában és másutt is, hogy Putyin a lehetséges jelöltek között föl sem merülő Mihail Fradkovot választotta kormányfőül a február 24-én menesztett Mihail Kaszjanov helyére. Fradkov nem tagja az elnökhöz közel álló "pityeri" (pétervári) csoportnak, egész életében a külkereskedelem kérdéseivel foglalkozott, s sajátos módon többnyire akkor vált meg egy-egy kormánytisztségétől, ha a szóban forgó hivatalt kiszervezték alóla. Így történt legutóbb is, amikor tavaly az adórendőrség felszámolása nyomán szűnt meg ott igazgatói beosztása. A jelek azonban arra vallanak, hogy még az ő igazgatóskodása alatt kezdődött meg az adatgyűjtés a Jukosz ellen, s ebben ő közvetlen szerepet vállalt.

Reijo Kemppinen EU-bizottsági szóvivő közlése szerint Fradkov személyesen tájékoztatta kinevezéséről Romano Prodi elnököt, aki sok sikert kívánt neki új beosztásához. A szóvivő szerint a kinevezés azt jelenti, hogy Moszkva nagy jelentőséget tulajdonít az EU-val fenntartott kapcsolatoknak; Brüsszelben az egyetértés javulására számítanak. A BBC név nélküli elemzője ugyanakkor arra hívja föl a figyelmet, hogy Fradkov brüsszeli egy éve éppen a kapcsolatok lehűlését hozta Moszkva és az unió viszonyában, s többek között ez az egyik fő akadálya az orosz WTO-tagságnak.

Az orosz parlament alsóháza március 5-i ülésén vitatja meg Fradkov miniszterelnök jelöltségét - jelentette be Borisz Grizlov, a duma elnöke. Grizlov azt is közölte, hogy a törvényhozás putyinista frakciója, az Egységes Oroszország támogatja a jelöltet, akinek Putyin szerint jó tapasztalatai vannak a korrupció elleni harcban, tájékozott a gazdaság és a biztonság kérdéseiben.

Jegyzet a 20. oldalon

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.