BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyógyszerészkiáltvány

Kiáltványt fogadott el tegnap a gyógyszerészek országos nagygyűlése a medicinák árát ultimátumszerűen 15 százalékkal csökkentő, április 1-jén hatályba lépő kormányrendelet miatt, amelyet az MSZP szombati választmányi ülésére visz el delegációjuk. A Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) elnöke arra hívta fel több száz kollégája és a rendezvényen részt vevő betegszervezetek, egészségügyi vezetők figyelmét, hogy a patikaszerek árának csökkentése miatt 3,2-3,5 milliárd forinttal csökken a patikák működéséhez szükséges árréstömeg, ami miatt összeomolhat a gyógyszerellátási rendszer, s gyógyszerhiánnyal kell számolni. Hávelné Szatmári Katalin szerint a kormány politikai döntést hozott, amit nem előztek meg szakmai egyeztetések. Az MGYK Alkotmánybírósághoz fordul, s szükség szerint minden hazai és európai uniós bíróságot igénybe vesz a patikusok sérelmének orvoslására.

A Nagykereskedők Országos Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: nincs krízishelyzet, szakértők már tavaly decemberben figyelmeztettek a gyógyszerkassza alultervezésére. A múlt évinél 13 milliárddal kisebb előirányzat, megtoldva az 5 százalék gyógyszeráfa-bevezetéssel, ugyanis nem fedezheti az idei szükségletet - tette hozzá Szabó Ferenc.

A tanácskozáson részt vevő magyarországi és nemzetközi gyártók képviselői aggályosnak tartják, hogy 2002 óta a harmadik, durva kormányzati beavatkozásra kerül sor a gyógyszerpiacon, a kormány rendre eláll a megkötött megállapodásoktól. A kis- és középvállalatok nehéz helyzetbe kerülnek, 150-nél több gyógyszer termelése válik gazdaságtalanná, a nagyok pedig visszafogják beruházásaikat - mondta Búzás László, a magyar szövetség igazgatója. Székely Krisztina, a külföldi cégek egyesületének elnöke a kormányrendelet visszavonását sürgette.

A résztvevők kereszttüzébe került egészségügyi helyettes államtitkár elismerte a tb-kassza szűkösségét. Rácz Jenő úgy érvelt: a gazdaság helyzete nem teszi lehetővé a bővítést, s mivel a lakosság terhe nem növelhető, az árcsökkentést kellett választania. Egyébként a patikák árrését 2,5 milliárddal kompenzálják. A valós árréskiesésről két hónap múlva ismét tárgyalhatnak - tette hozzá Kiss József, az OEP főigazgató-helyettese. (NTE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.