Javul az importőrök likviditása
Május elsejétől a nem uniós tagországból, vagyis "harmadik országból" származó import esetét kivéve az adóalanyok a termékbeszerzésük áfáját már önbevallással rendezhetik - mondták el tegnap a Pénzügyminisztérium szakértői. Ez jelentősen megkönnyíti az érintett cégek likviditási helyzetét, mivel nem kell a határon megfizetniük, majd pedig később visszaigényelniük a közösségből érkező árura eső adót.
A változás a költségvetés pénzforgalmán is meglátszik majd, hiszen emiatt gyakorlatilag egy hónapig nem érkezik majd importáfa-bevétel a büdzsébe.
A tagállamok közötti ügyletekre vonatkozó szabályok alkalmazásához a vevőnek közösségi adószámra van szüksége. Ennek hiányában ugyanis az eladó köteles az értékesítéskor a saját állama szerinti áfát felszámítani - míg áfamentesen értékesíthet. Több adótanácsadó cég is figyelmeztet: a szállítóknak célszerű írásos formában megerősítést kérni az APEH Központi Kapcsolattartó Irodájától a vevő közösségi adószámának érvényességéről. Sőt, célszerű már most listát készíteni a főbb vevők adóazonosítójáról, és azt időnként frissíteni.
Feltétele az áfamentes eladásnak az is, hogy az értékesített termékek Magyarországot elhagyják. Ennek bizonyítása az eladó kötelezettsége, de a törvény nem nevesíti a felhasználható dokumentumokat. Ha a vevő nem rendelkezik uniós adóazonosítóval, azt érdemes megjegyezni, hogy az eladó - a vevőket tagállamonként megkülönböztetve - csak bizonyos összeghatárig választhatja saját országa adózását. Ez jellemző a csomagküldős szolgálatok értékesítéseire. A határérték általában 100 ezer euró, amit a tagállamok 35 ezer euróra mérsékelhetnek. Magyarország esetében is 35 ezer eurós határig választhat a külföldi értékesítő, hogy a saját országa szerinti adóval, vagy a magyarral értékesít. Ha a külföldi eladó éves értékesítése eléri ezt az összeghatárt, kénytelen lesz magyar adószámot is váltani - függetlenül attól, hogy rendelkezik-e a saját országában kiállított uniós adóazonosítóval.


