BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kastély kálvária Békéscsabán

Békéscsaba önkormányzata egyelőre nem értékesíti a tulajdonában álló Gerlai- és Pósteleki-kastélyt - döntött a város képviselő-testülete mai ülésén.

Futaki Géza, az előterjesztő gazdasági bizottság elnöke a távirati irodának elmondta, hogy a műemléki oltalom alatt álló Gerlai-kastélyt, már többször megkísérelte értékesíteni az önkormányzat, ám a kért 15 millió forintos vételárat sokallták az érdeklődők, miután a helyreállítás költsége egyes számítások szerint megközelíti az ötszázmillió forintot.

Békéscsaba külterületén, a Gerlai településrész főutcájának végén álló, javarészt üres 1350 négyzetméteres ingatlan tető- és födémszerkezetének helyreállítása sürgető feladat - mondta Futaki Géza. Az önkormányzatnak gondoskodnia kell az ingatlan állagának megóvásáról, ám a legalapvetőbb munkálatok költsége is megközelíti az ötvenmillió forintot - tette hozzá.

A testület érdemi ajánlatok híján úgy döntött, hogy a továbbiakban nem kívánja értékesíteni a kastélyt, hanem él az unió turisztikai vonzerők fejlesztéséről szóló pályázata által kínált lehetőséggel.

A romos állapotú Pósteleki-kastélyt, előszerződés formájában már 2001-ben értékesítette az önkormányzat, ám a vevővel, a Pósteleki Kastélyhasznosító Kft.-vel nem tudott végleges megállapodásra jutni, mert hiányoztak a város tulajdonjogát bizonyító telekkönyvi adatok.

Az előszerződésben foglaltak szerint a kastélyt 2007. márciusára kellett volna felújítani.

A békéscsabai önkormányzat a földhivatal által előírt dokumentációkat csak ez év februárjában tudta benyújtani, ezért került most napirendre a végleges adásvételi szerződés megkötésének kérdése.

A testületi ülésen Futaki Géza kétségét fejezte ki, hogy a már említett kft. képes a felújításhoz szükséges 1,5 milliárd forintot előteremteni. A képviselő-testület úgy döntött, hogy további egyeztetéseket tart szükségesnek a vevőkkel.

Futaki Géza véleménye szerint célszerű lenne a kastélyhasznosító kft.-vel legalább egy ötvenmillió forintos kauciós szerződésben megállapodni, amely bizonyítaná a vevő komoly szándékát.

A Pósteleki-kastélyt az 1900-as évek elején Wenckheim Frigyes építtette nászajándékul leányának, Krisztinának. A neobarokk-stílusú kastély és 10 hektáros parkja a második világháborúban megrongálódott, a család 1944-ben elmenekült (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.