Kiszorítják a brit diákokat a "keletiek"?
Több pénzt követel a brit egyetemek számára az ország felsőoktatási finanszírozási tanácsa, hogy elkerülhető legyen a brit diákok kiszorulása az új EU-tagokból érkező jelentkezők számának várható megemelkedésével. Howard Newby, a tanács elnöke azt jósolja, hogy a tíz csatlakozó országból érkező, egyetemi alapképzésben részt vevő diákok száma a jelenlegi ötezerről legalább 20 ezerre ugorhat.
Newby arra számít, hogy
az egyetemek rátermettségük alapján válogatnak majd a jelentkezők közül, és nem lesznek tekintettel származásukra. A brit diákok kiszorulása ezért szerinte csak akkor előzhető meg, ha helyüket pótlólagos pénzügyi források bevonásával biztosítják - írja a Daily Telegraph.
2006-tól ráadásul a brit felsőoktatás a jelenlegi uniós tagok diákjai számára is még vonzóbbá válik, mert a kormány számukra a hazaiakkal megegyező feltételekkel teszi lehetővé legfeljebb háromezer fontnyi tanulmányi hitel felvételét. A kölcsön visszafizetését csak akkor kell majd megkezdeniük, ha fizetésük eléri az évi 15 ezer fontot. 2004/2005-re viszont Newby szerint a kormány nem gondoskodott pótlólagos forrásokról az új tagok diákjai számára, és az egyetemeknek maguknak kell viselniük a költségeket.
A nagy-britanniai egyetemek iránt megnövekvő külföldi kereslet a finanszírozási tanács elnöke szerint veszélyeztetheti annak a kormányzati célkitűzésnek a megvalósulását is, hogy az évtized végére a fiatalok fele belépjen a felsőoktatásba. A szaktárca vezetője szerint viszont a több uniós diák befogadása gazdasági hasznot hoz majd, és a számok jelentős emelkedése amúgy sem várható.


