Lobbi a szabad munkavállalásért
A szabad munkavállalás mind teljesebb körű biztosítását és a csatlakozási szerződésben tett kötelezettségek maradéktalan teljesítését szorgalmazta Medgyessy Péter Romano Prodi bizottsági elnöknek és Bertie Ahern ír kormányfőnek írt levelében. A magyar miniszterelnök hasonló szellemű hozzászólására készül a csúcson esedékes beszédében is.
A visegrádi és a Benelux országok kormányfői találkozója, valamint kétoldalú tárgyalások vezették be a magyar kormányfő csütörtöki brüsszeli programját. A "hetek" találkozója után a résztvevők közös sajtóértekezleten számoltak be arról, hogy az EU-csúcs "lisszaboni napirendje" kapcsán közös - a folyamat ösztönzését célzó - ajánlás kidolgozását helyezik kilátásba.
Az alkotmány kérdését érintve amúgy a visegrádi és Benelux vezetők egyetértettek abban, hogy hasznos volna a dokumentum véglegesítése még a júniusi európai parlamenti választás előtt. Jelezték, hogy továbbra is kívánatosnak tartják az egy ország egy biztos elvének alkalmazását, elismerve ugyanakkor, hogy a jövőben szükségessé válhat a testület létszámának a behatárolása. (Megfigyelők szerint az utóbbi kitétel minden bizonnyal elsősorban belga nyomásra került a közös állásfoglalásba, lévén, hogy a brüsszeli kormány kitartóan a "kis bizottság" híve.) A nap során tartott sajtóértekezletén Medgyessy - kérdésre válaszolva - az integrációban előbbre tartó államok esetleges "magország koncepcióját" kommentálva úgy fogalmazott, hogy Magyarország nem érdekelt a kétsebességes Európában, viszont fontosnak tartja az EU hatékonyságának és működőképességének a megtartását, fokozását. A magyar kormányfő a reggeli órákban Romano Prodival folytatott megbeszélést, amit aztán a nap során még kétoldalú találkozó követett osztrák és román kollégájával is. Előzőleg Medgyessy levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez, valamint a soros EU-elnökséget ellátó ír kormány fejéhez, nyomatékosan emlékeztetve a szabad munkavállalás kapcsán tett korábbi tagországi vállalásokra, s egyúttal kifogásolva az utóbbiak körében a közelmúltban elhangzott nyilatkozatok negatív hangnemét.
Levelében a kormányfő egyúttal szorgalmazta az EU-orosz partneri együttműködési megállapodás hatályának kiterjesztését a csatlakozó országokra is - különös tekintettel annak kereskedelmi rendelkezéseire. Medgyessy azt is jelezte, hogy a magyar kormány az EU hatékony fellépésére számít azon harmadik országokkal szemben - mindenekelőtt az USA, Kanada és Ausztrália vonatkozásában érdekes ez a kérdés -, amelyek aszimmetrikus módon vízumkényszert akarnak fenntartani az újonnan csatlakozó országok többségével (így Magyarországgal) szemben május 1. után is.


