Márciusban utal áfát az APEH
A nagy összegű visszautalás miatt vár kevés áfabevételt márciusban a költségvetés - mondta el lapunk kérdésére a PM sajtóosztálya. Általános forgalmi adóból mindössze 80 milliárdnyi bevételt remél a tárca szakértői prognózisa, miközben az elmúlt években százmilliárd fölötti összeg folyt be a harmadik hónapban ebből az adónemből.
Az idei gyengébb március oka, hogy ez évtől az adóhivatal kihasználja a visszautalásra rendelkezésre álló teljes időszakot. Az adózás rendjéről szóló törvény szerint a bevallás benyújtását követő 30, illetve félmillió forintot meghaladó kiutalás esetén 45 napig ellenőrizheti a bevallást a hivatal, még mielőtt kiutalja a pénzt. Az elmúlt években ugyanakkor a bevallások vizsgálata során nem használták ki a teljes időtartamot. A kiutalási gyakorlat változása miatt ez év márciusára húzódott át a havi, illetve negyedéves adózók nagyobb összegű visszaigénylésének s az éves bevallók viszszautalásainak teljesítése - indokolt a PM. Tavaly ezen kifizetések februárt terhelték, aminek eredményeképp egy viszonylag alacsonyabb, 81,5 milliárd forintos nettó bevételt regisztráltak a költségvetésben. A változás most a februári egyenleget érintette jótékonyan: 136,2 milliárd forintos egyenleget mutatott az áfasor, az előző évinél 67 százalékkal magasabbat. (OG)


