Medgyessy a befektetők között
Az a célunk, hogy áttekintsük az elmúlt évben történteket - összegezte a befektetői tanácsban részt vevő gazdasági szereplők szándékait Sugár András. A bt társelnöke a március 30-án esedékes ülés várható napirendjéről elmondta: a fő szónok Medgyessy Péter lesz. A kormányfő előadását követően "kérdezz-felelek" jelleggel folytatják a konzultációt, amelynek során a jelen lévők "minden irányítás nélkül" előadhatják felvetéseiket.
Sugár felhívta a figyelmet arra, hogy a 60-70 legnagyobb magyarországi befektető képviselteti magát a tanácsban, illetve az ülésen. Hozzátette: írásos dokumentum elfogadását ezúttal nem tervezik. Azért sem, mert a gazdaság versenyképességének javítása érdekében született javaslataikat egy éve nyújtották át a kormányzatnak. Kérdésünkre, miként látja a gazdaság helyzetének alakulását, Sugár azt válaszolta: a makromutatók tekintetében jó a helyzet, lokális és ágazati problémák viszont továbbra is vannak, miként a monetáris bizonytalanság sem kedvez a befektetőknek.
Hétfőn a versenyképességi tanács (vt) tartja meg eredetileg március 18-ára összehívott ülését. Március 4-én a vt-ben arról állapodtak meg, hogy nemzeti versenyképességi programot készítenek. Csillag István gazdasági miniszter akkor arról nyilatkozott: a program elemeit a következő hetekben összeállítják, ezzel is segítve a jövő évi költségvetés tervezési munkáit. Ennek jegyében - mint megtudtuk - a tervek szerint konkrét menetrendet készítenek, rövid, illetve közép- és hosszú távon végrehajtandó pontokkal, amelyekhez mérőszámokat, határidőket is kapcsolnak.


