BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még kivár a tejpiac

Egyelőre semmit sem változtak a tejfelvásárlási árak a demonstráló gazdák és az FVM között létrejött múlt heti megállapodás óta - tudtuk meg Krajcsovicz Andrástól, a szarvasmarha-tartói érdekképviselet elnökétől. Az agrártárca literenként 68 forintos irányár meghirdetését vállalta, szemben a mai 62-65 forintos piaci árakkal. A feldolgozók április végéig legfeljebb 60 millió liter tej exportjához maximum 40 forint támogatást vehetnek, ha a 68 forintos tejárat megfizetik az állattartóknak.

A tejipari cégek számításokat végeznek a 40 forintos állami dotáció várható hatásairól, és döntésükről előreláthatólag e héten tájékoztatják a termelőket, közölte Krajcsovicz. Értesüléseink szerint több társaság az árváltoztatásról csak a részletes végrehajtási szabályozás (támogatásigénylési feltételek) ismeretében kíván határozni. A "demonstrációs megállapodást" a tejipar nem írta alá, a gazdák pedig irányár helyett nagyobb garanciát nyújtó intervenciós árat kértek az FVM-től.

Az agrártárca még a feldolgozókkal is tárgyalni akar az ügyben, közölte Benedek Fülöp, az FVM közigazgatási államtitkára. Úgy tudjuk, a feleslegek kezeléséről szóló támogatási rendelet e hét végére készülhet el. Egyes tejipari cégek képviselői előzetesen úgy nyilatkoztak lapunknak, hogy a 40 forintos dotáció mellett látnak esélyt a 68 forintos tejár megfizetésére. Ám kérdés, a támogatott export mikor indulhat meg, és ez mikortól készteti áremelésre a csak belföldre termelő feldolgozókat is. A múlt héten kialkudott támogatások zömét csak a májusi uniós belépésig lehet érvényben tartani.

A gazdák a 68 forintos tejár mellett - figyelembe véve az FVM szerint 7 forintra emelt állami támogatást is - átmenetileg 75 forintos literenkénti bevételt érhetnek el, és mintegy 2,6 milliárdos kompenzációt kaphatnak korábbi veszteségeikre. Ám a tejipari üzemek helyzetét ronthatja, hogy egyes kereskedők a "demonstrációs megállapodás" megkötése óta több cégnél ármérséklést kezdeményeztek. A napokban két partnerünk is azzal állt elő, hogy a húsvétra lekötött egyes sajtféleségek árát kilónként 60 forinttal csökkentsük - fogalmazott lapunknak az egyik tejipari társaság vezetője. (HL)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.