Még nem lesz váltás Varsóban
Kwasniewski szerint az EP-választások fogják megmutatni, hogy a Leszek Miller vezette baloldali kormánynak van-e még mandátuma az ország irányítására. Szavait megelőzően hozták nyilvánosságra a legutóbbi felméréseket, amelyek szerint a kormányzó baloldali demokratikus párt (SLD) mindössze tízszázalékos elfogadottságot élvez, szemben a 2001-es általános választásokon szerzett 42 százalékkal. Az SLD-n belül egyre növekszik a lázadók csoportja, amely mielőbb szeretné leváltani Miller kormányfőt. A Miller és lázadói közötti hatalmi harc következő fejleménye erre a hétre ígérkezhet, amikor Zbigniew Kaniewski kincstárügyi miniszternek a szejmben ismertetnie kell a további privatizációs terveket; ezek egyik feladata az lenne, hogy betömje a költségvetésben éktelenkedő lyukakat.
Egyre problematikusabbnak tűnik a költségvetés idei deficitjének csökkentése - ismerte el Elzbieta Suchocka-Roguska pénzügyminiszter-helyettes arra utalva, hogy Jerzy Hausner gazdasági miniszter hárommilliárd zlotyval szeretné mérsékelni a büdzsé 45,3 milliárdra (11,83 milliárd dollárra) kalkulált hiányát, ami a bruttó hazai termék 5,3 százalékának felel meg. Suchocka-Roguska szerint már az is nagy feladatnak mutatkozik, hogy a váratlan költségnövekedéseket és bevételcsökkenéseket kiegyensúlyozzák.


