BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs avulási kedvezmény

Többhetes vita és lobbizás végén határozott a parlament a regisztrációs adóhoz benyújtott módosító indítványokról. A Ház a jövő heti ülésén véglegesíti a februárban hatályba lépett és máris változtatásra szorult adótábla új verzióját. Mint korábban megírtunk, széthúzzák az adótáblát, az eredeti három helyett nyolcra bővül a motortérfogat szerinti sávok száma. Nem fogadták el viszont a képviselők azt a javaslatot, hogy a használt autók 20 százalékos avulási kedvezményt élvezhessenek. Az alapelv az, hogy a környezetvédelmi és műszaki szempontból elavultnak minősülő kocsik adója 50 százalékkal magasabb lesz, mint a korszerű járműveké. Ugyancsak jónak látta a parlamenti többség, hogy a legalacsonyabb kulccsal adózó benzines kocsik kategóriáját ne az 1000, hanem az 1100 köbcentisnél kisebb motor jelentse.

Molnár Albert (MSZP), az eredeti módosító javaslat egyik előterjesztője elmondta: a számítások szerint az autókereskedők adóterhelése átlagosan 15 százalékkal csökken, ha a most elfogadott módosításokra rábólint a parlament. Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke úgy vélte, az adótábla elfogadható a szakma részére, ám megállapodtak a pénzügyminiszterrel abban, hogy a nyár végén - a tapasztalatok birtokában és az uniós gyakorlat elemzését követően - újból értékelik a helyzetet, és ahol szükséges, finomítják a rendszert. (BJA)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.