BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önrész nélkül elnyerhető uniós támogatások

További tizenkét pályázat jelenik meg a héten a Humán erőforrás fejlesztési operatív program (Hefop) keretében, egy részükön vállalkozások is jelentkezhetnek uniós forrásokért - közölte lapunk érdeklődésére Rózsa Judit, a Hefop Irányító Hatóság vezetője.

A nők munkaerő-piaci részvételének támogatására, valamint a családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolására 11,2 millió euró (2,8 milliárd forint) áll majd rendelkezésre nonprofit szervezetek, önkormányzati intézmények, vállalkozásfejlesztési alapítványok, kamarák és vállalkozások részére. A támogatható projektek méretének 15 ezer és 120 ezer euró közé kell esnie, saját forrás (önerő) nem kell hozzájuk. Pályázni lehet különféle képzési programokkal, családbarát munkahelyek kialakításával, valamint támogatott foglalkoztatásra.

Konzorcium tagjaként vállalkozások is pályázhatnak a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztathatóságának javítására (különös tekintettel a roma népességre). Az erre elkülönített 40 millió euró (10,2 milliárd forint) fő pályázóként különféle nonprofit intézményeknek áll majd a rendelkezésre, vállalkozások elsősorban a hátrányos helyzetű munkaerő foglalkoztatásával "szállhatnak be" a támogatott célok megvalósításába. Itt minimum 40 ezer, maximum 800 ezer euró lehet egy-egy projekt mérete, és ehhez sem kell önerő.

A fenti témákat illetően három pályázat csütörtökön jelenik meg. Korábban viszont már közzétették azt a pályázatot, amely a munkahelyteremtést, illetve a vállalkozói készségek fejlesztését célzó képzéseket támogatja, összesen 17 milliárd forinttal. Erre munkahelyteremtő beruházást, technológiaváltást megvalósító vállalkozások, kkv-k jelentkezhetnek. A program egyik komponense azoknak a cégeknek nyújt a képzéshez kapcsolódó kiegészítő támogatást, amelyek a Gazdasági versenyképesség operatív program keretében munkahelyteremtő beruházáshoz nyernek támogatást, a másik komponens bármely vállalkozás előtt nyitott, amely beruházást valósít meg. Az elnyerhető támogatás minimális összege 1,05 millió forint, a maximális 18 millió, itt viszont önrészt is biztosítani kell, 10-65 százalék közötti mértékben. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.