RÖVIDEN
A vállalkozások átsorolásáról tárgyal a kormány
A kormány mai ülésén várhatóan megtárgyalja a kis- és középvállalkozásokról szóló új törvény tervezetét. Az uniós besorolásokhoz igazodás nyomán a közel ezer eddigi nagyvállalkozás alacsonyabb kategóriába kerül, s jogosulttá válik a közepes vállalkozások különféle kedvezményeire. Tárgyal a kormány azokról az intézkedésekről is, amelyek a demonstráló agrártermelőkkel történt megállapodás végrehajtása miatt válnak szükségessé a közeljövőben. (MTI)
Számvevők tavalyi ellenőrzései
Az Állami Számvevőszék tavaly végzett ellenőrzései következtetéseként megállapítja, hogy továbbra sem történt érdemi változás az államháztartás egészének reformját illetően. Az ÁSZ tavalyi vizsgálatainak most közzétett összefoglalója szerint a 2004. évi költségvetési előirányzatok meghatározását megelőzően sem végezték el a szükséges jogszabályi előírások felülvizsgálatát a fejezetek, a feladatok és források összhangjának megteremtésére. Hozzáteszik, hogy továbbra sem csökkent a központi költségvetésből finanszírozott állami feladatok köre. Az egyes gazdálkodási területeken különböző, de ezen belül egységes mértékű "fűnyíró"-elven alapuló forráselvonásra került sor. (MTI)


