BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

RÖVIDEN

Egységes piac a vasúti személyszállításban

2010-től szabaddá válhat a verseny a nemzetközi vasúti személyszállításban, ha a tagállamok elfogadják a bizottság most közzétett javaslatát. A harmadik vasúti csomagterv keretében ezenkívül minimális követelményeket állapítanának meg az utasok jogait, a mozdonyvezetők képzettségét és a teherszállítás feltételeit illetően. A már életbe lépett első és a 2006-tól induló második vasúti csomag keretében a teherszállítást nyitották meg az uniós verseny előtt. (Európai Bizottság)



Körvonalazódik az egészségügyi együttműködés

A bizottság a következő hetekben javaslatot tesz a tagországok közötti egészségügyi együttműködés állandó kereteinek létrehozására - hangzott el egy e heti rendezvényen. Ez azért látszik szükségesnek, mert az Európai Bíróság egyre több esetben hoz döntést arról, hogy az EU-polgárok bizonyos esetekben más tagországokban is jogosultak egészségügyi ellátásra, ennek költségeit azonban az anyaország egészségbiztosításának kell állnia. (EurActiv)



Öreg munkatárs nem vén munkatárs

Képzési lehetőségek biztosításával, pénzügyi ösztönzőkkel és rugalmas munkaszervezéssel el kell érni, hogy minél több idős munkavállaló maradjon állásban - szorgalmazza Brüszszel. A bizottság szerint kiábrándítóak azok az eredmények, amelyeket e téren elértek a tagállamok. A lisszaboni célok elérése érdekében 2010-ig 5 évvel kellene emelni a nyugdíjba vonulók átlagos életkorát, és 50 százalékra kellene emelni az 55-64 éves korosztály aktivitását. Az állami költségvetés tehermentesítése is fontos, hiszen a nyugdíjterhek miatt összeroppanhat több büdzsé. (Európai Bizottság)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.