BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Saron a Hamász célpontja

A Hamász új vezetője az egyik első számú célpontja Izraelnek - közölte az izraeli rádió. Abdelaziz ar-Rantiszit kedden választották meg a hétfőn reggel meggyilkolt Jaszin sejk utódjául, és tavaly nyáron már túlélt egy merényletet - írja Krónika Online.

Az izraeli rádió Mofaz védelmi miniszter környezetére hivatkozva arról is beszámolt, hogy a Hamász egész vezérkarát megpróbálja likvidálni Izrael, és a szervezet pénzügyi forrásait, valamint infrastruktúráját is fel akarja számolni.

Szilvan Salom külügyminiszter közben megerősítette: az izraeli biztonsági kabinet elvi döntést hozott arról, hogy Arafat palesztin elnököt száműzni kell, és olyan palesztin vezetés létrehozását kell támogatni, amellyel lehet tárgyalni az útiterv néven ismert béketervről.

A Hamasz mostantól Ariel Saron izraeli miniszterelnököt is egyik lehetséges célpontjának tekinti. A szélsőséges palesztin szervezet egyik vezetője közölte ezt két nappal azután, hogy az izraeliek megölték a mozgalom szellemi irányítóját, Ahmed Jaszin sejket. A tömörülés irányítói szerint a Hamasznak joga van a bosszúra.

Közben izraeli egyenruhába öltözött palesztinokat lőttek le izraeli katonák a Gázai övezetben. A Kalasnyikov géppisztolyokkal és gránátokkal felszerelkezett palesztinok holttestére szerdán bukkantak rá Morag zsidó település közelében: a Hamász bejelentette, hogy a fegyveresek a szervezet tagjai voltak.

Izraeli harckocsik is behatoltak a Gázai övezetben Hán-Júnisz palesztin menekülttáborba, ahol földgyaluk palesztin házakat kezdtek lerombolni. Palesztin szemtanúk szerint azokat a házakat semmisítik meg, amelyek a szomszédos zsidó telepre néznek.

Ciszjordániában tíz körözött palesztint vettek őrizetbe izraeli katonák: közülük öten az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű fegyveres csoport tagjai. (MR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.