Sürgető bolgár agrárreform
Bulgária számára az uniós felkészülésnek különösen fontos eleme a mezőgazdaság átalakítása, hogy sikerrel állhasson helyt az EU gyümölcs-, bor- és gabonapiacán - mutatott rá Meglena Plugcsieva mezőgazdasági miniszterhelyettes. Szófia a mezőgazdaságra vonatkozó törvények 98 százalékát már módosította az uniós követelmények szerint. "Stratégiai termékünk a gabona" - mondta Plugcsieva, hozzátéve, hogy az ország gabona-vetésterülete 1,1-1,3 millió hektár - jelenti az AFP.
Bulgária erőssége még a gyümölcs, a zöldség, a bor, az olaj és a dohány. Az utóbbi években ehhez járult a szarvasmarha, a kecske és a bivaly, ez utóbbik tejéből mozzarella jellegű sajtot készítenek. Az ország mezőgazdaságának azonban meg kell újulnia a rendszerváltást követő visszaesés után. A többi kommunista ország egyik vezető élelmiszer-szállítója 1990-ben feloszlatta a szövetkezeteket, amit hosszú újjáalakulási folyamat követett. A földeket körülbelül 20 milió kisgazdaságra osztották fel mintegy 2,5 millió gazda között, de az ország 5,5 millió hektáros művelhető területének nagy része parlagon maradt. A mezőgazdasági export értéke 1989-ben 2,4 milliárd dollár volt, 2000-ben csak 491 millió, és 2002-ben sem volt 716 milliónál több. Jelenleg az ország GDP-jének 13 százalékát adja a mezőgazdaság, amely a munkaerő 26 százalékát foglalkoztatja. (VG)


