BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szekszárdi Borverseny: taroltak a vörösök

Közel háromszáz 2000-2003-as évjáratú bor érkezett a Szekszárdi Hegyközség ötödik alkalommal megrendezett csütörtöki versenyére; a vörösborok hazájának is nevezett történelmi borvidékről benevezett italoknak alig több, mint egyhatoda volt a fehér és rozé fajta, a meghatározó hagyományosan a kékfrankos és a cabernet volt - közölte a távirati irodával Diófási Lajos.

A rendezvény fővédnöke, a zsűri elnöke örvendetesnek nevezte, hogy ismét megjelent a kadarka, amiből idén huszonegyet neveztek a borászok.

A szakember véleménye szerint a 2003-as évjárat próbára tette a borászokat. Az elmúlt ötven év átlagát tekintve 500 órával több volt a napfényes órák száma, a három nyári hónapban öt fokkal magasabb volt a hőmérséklet, viszont 238 milliméterrel kevesebb volt a csapadék.

A verseny végeredményét tekintve a vörösborok taroltak, az öt nagy arany díjas bor mindegyike vörös fajta: a Márkvárt Pincészet 2000. Bikavér, a Liszt Pincészet 2000. Bikavér, az Eszterbauer Pincészet 2003. Kadarka, a Sebestyén Pincészet 2003. Kékfrankos, valamint a Szentgál Pincészet 2003. Merlot bora. Az utóbbi a verseny legjobb vörösbora kategóriáját is elnyerte, míg a legjobb fehérbor címet a Fritz Pincészet 2003. Olaszrizling bora kapta.

Kelemen Erika hegybíró a távirati irodának elmondta: a történelmi Szekszárdi Borvidék 2.500 hektár szőlőterületéből - Báta, Bátaszék és térsége, Decs, Sióagárd és Zomba mellett - ezer hektáron gazdálkodik a legjelentősebbnek számító Szekszárdi Hegyközség, amely 1560 tagot számlál.

Hozzátette: hamarosan megduplázódik a létszám, ugyanis a törvény értelmében az ötszáz négyzetméter feletti szőlőterületek gazdáinak is kötelezővé válik a tagság.

Az elmúlt évi szüreti jelentés alapján a hektáronkénti termésátlag közel hetven mázsa, az átlagos mustfok 19,4 volt - közölte a hegybíró.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.