Nagy örömmel tölt el, hogy május 1-jén immár bizonyosan tíz új ország csatlakozik az Európai Unióhoz, de nem tudom eltitkolni afeletti kiábrándultságomat, hogy a tagállamokban csak most kezdődik érdemi vita a leendő bővítésről - jelentette ki Günter Verheugen az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén mondott beszédében. A vita - amit csütörtökön követ a szavazás az egyes országokra vonatkozó jelentésekről - lényegében az utolsó jelentősebb "bővítési napirend" a mostani parlament életében, amelynek ezt követően már csak egy plenáris ülése lesz (májusban), az azt követő európai választások előtt.
Verheugen - nyilvánvaló utalással a szabad munkavállalás kapcsán tapasztalt tagországi fejleményekre - keserűen mutatott rá, hogy "minden olyan kérdés, amelyik az új tagországok csatlakozási kapcsán most hirtelen az újságok címlapjaira került, már évek óta ismert volt". Nem váratlan problémákról van szó, és enynyiből - a biztos szerint - az európai politikai elit felelőssége, hogy nem tettek eleget ezek tudatosítása, megértetése és elfogadtatása érdekében. "Évek óta mondjuk, hogy lesz kihatása a bővítésnek, vet majd fel problémákat, lesznek területek, ahol változtatni kell, ahol nem lehet majd ugyanúgy folytatni, ahogy eddig" - emlékeztetett Verheugen. Szerinte ugyanakkor legalább ilyen következetesen mindig értésre adták azt is, hogy a bővítés megkerülhetetlen, nincs alternatívája, és történelmi, gazdasági és biztonsági okokból egyaránt a jelenlegi tagországok polgárainak is közvetlen érdekét szolgálja. Azaz, lett volna idő annak tudatosítására, hogy "a bővítés nem a problémát, hanem a megoldást jelenti" - tette hozzá.
A most csatlakozó tízekről szólva Verheugen egyfelől elismerően szólt a "figyelemre méltó haladásról", amit ezen országok akár csak az elmúlt hónapokban tettek, s aminek kapcsán szerinte elmondható, hogy "a trend összességében nagyon pozitív". De továbbra is vannak súlyos elmaradások, mindenekelőtt a kifizetési ügynökségek és egyéb - uniós alapok hasznosításához szükséges - feltételek időre történő megteremtésénél. Verheugen szerint azonban mindezért nem lebecsülendő mértékben maga a bonyolult közösségi rendszer is hibáztatható. "Nem arról van szó, hogy ezek az országok nem elég okosak, hanem arról, hogy időközben a közösségi rendszer annyira bonyolulttá vált, hogy aki nem élte át fejlődésében, annak nagyon nehéz ma átvennie".
Románia kapcsán - amelyről ezúttal is kemény szavakkal szólt az országról jelentést tevő Emma Nicholson bárónő, brit EP-képviselő - Verheugen kifejtette: Bukarestnek bátorításra van szüksége, de bizonyos feladatokat csak maga végezhet el. A biztos szerint "mindent meg kell tenni azért, hogy Bulgária és Románia az idén lezárhassa a tárgyalásokat, ám a kulcs Szófiában és Bukarestben van".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.