Megnyitották kedden a Yamaha új Budapesti központját, amelyet közel 900 millió forintból építettek fel.
A Yamaha Motor Hungária Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója Bödös István a megnyitón elmondta: az új épület a kis- és nagykereskedelemhez is minden igényt kielégít.
Rendkívüli nagy jelentősége van annak, hogy a világ egyik legnagyobb motorkerékpár gyártója erősíteni akarja pozícióját Magyarországon - mondta Réthy Imre, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára.
Réthy Imre elmondta: a beruházás illeszkedik a magyar kormány elképzeléseibe, amelyek azt célozzák, hogy az ország regionális szolgáltató központtá váljon.
Ehhez a kormány biztosítja a hátteret, amire példaként hozta fel a társasági adó csökkentését, illetve azt, hogy a fejlesztési adókedvezményt már 5 év helyett 10 évig lehet igénybe venni.
A Yamaha Motor Hungária Kereskedelmi Kft. a tavaly 3,1 milliárd forint árbevételt elért. A márkából tavaly 2011 darab motorkerékpárt és robogót, 928 csónakmotort, 145 gumicsónakot, 40 homokfutót (ATV) és 33 darab jetet értékesítettek Magyarországon.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.