A McDonalds egészségesre vált
Rendkívül furcsa fintora a sorsnak, hogy James Cantalupo, aki az amerikai óriáscég stratégiaváltásának - a zsíros, egészségtelen ételekről az egészségesekre való áttérést - levezénylését megkezdte, sikerei megünneplésének előestéjén szívrohamot kapott és meghalt.
A McDonald''''s vezérigazgatójaként már első évében újra nyereségessé tette a céget, amely az előző évet leszámítva még sosem volt veszteséges. A sokkot és kételyeket ébresztő év után Cantalupo stratégiája világos volt: felismerte a fogyasztók ízlésének változását, ezért egészségesebb ételeket kínált számukra, és felhagyott a világ minden szegletét behálózó terjeszkedéssel - csak tiszta és vonzó éttermeket nyitott meg.
Az eredmény egyértelmű és látványos volt: az eladások hónapról hónapra növekedtek.
A vezérigazgató halála pont egy olyan étteremvezetői gyűlés előtt következett be, ahol ezeket a meggyőző sikereket ünnepelték volna. A találkozót ugyan megtartották, ám az örömbe - érthetően - sok szomorúság vegyült.
A cég vezetése azonban gyorsan cselekedett, kinevezte az elhunyt utódává az ausztrál Charlie Bellt, aki elsőként irányíthatja nem amerikaiként a vállalatot. Az új vezér kezdettől fogva a McDonald''''s-nál dolgozott - kezdetben a hamburgereket sütögette, majd 19 évesen a legfiatalabb igazgató lett, és 29 évesen már az igazgatótanácsban ült.
Bell megörökli a sikeres stratégiát, ám ezzel együtt is nehéz lesz meggyőznie az emberek millióit, hogy az a cég, amelyet eddig a kövérséggel azonosítottak, ezentúl már egészséges ételeket kínál.(BBC News)


