Áprilisban is magas lesz a hiány
Áprilisban 159 milliárd forintos hiánnyal tervezi gazdálkodását a központi kormányzat - derült ki a PM tájékoztatójából. Az év első harmadának végén ezzel a GDP 2,9 százalékának megfelelő hiány halmozódik fel. Prognózisuk szerint áfából 147 milliárd, személyi jövedelemadóból pedig 48,6 milliárdos bevételt realizálhat a negyedik hónapban a költségvetés. Az év első felében 5,1 százaléknyi deficit képződik az előrejelzés szerint, melyet egy mindössze a GDP 0,7 százalékának megfelelő negatív pénzforgalmi egyenleggel záruló második fél évnek kellene követnie az 5,8 százalékos pénzforgalmi, valamint 4,6-es eredményszemléletű egyenleg teljesítéséhez.
A márciusi eredmények ismeretében a tárcánál úgy fogalmaztak: óvatos optimizmussal elmondható, hogy tartható lesz 2004-ben az éves szinten uniós normák szerint számított 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány. A jegybank elmúlt időszakban, két lépésben megtett 50 bázispontos jegybanki alapkamat-csökkentése összességében 16 milliárd forinttal javítja az államháztartás ez évi egyenlegét. Az adósságszolgálat kiadási prognózisát 19 milliárd forinttal csökkentették, de lefelé kellett korrigálni a kincstári egységes számla után kapott kamatbevételt is (3 milliárddal). További 37,8 milliárddal pedig azért módosított korábbi prognózisán a PM, mert ekkora összeget fizetnek ki az eredetileg novemberre tervezett, ám végül májusban kifizetendő 53. heti nyugdíjakra.
A tárca közigazgatási államtitkára, Terták Elemér azt is közölte: egyelőre nincs eldöntve, mikor jelenik meg kötvénykibocsátással a magyar állam a japán pénzpiacon. Az éves finanszírozási tervben összesen 3 milliárd euró külföldi forrásbevonás szerepel, ebből 1 milliárdot már felvettek, a második 1 milliárd euró felét fontban, a következő részt pedig várhatóan jenben denominálnák. A harmadik 1 milliárd euróról nincs még döntés - közölte. (OG)


