Blair átlépi az EU-Rubicont?
A brit miniszterelnökről olyan spekulációk láttak napvilágot, hogy mégis népszavazást rendel el az új uniós alkotmányról, és az erről szóló kormánydöntést már a héten keresztülviszi. Tony Blair korábban elutasított minden ilyen irányú javaslatot, miközben a konzervatív és liberális demokrata ellenzék egyaránt a választók megkérdezését javasolta.
A toryk álláspontja eközben szintén változáson megy keresztül. Korábban mereven elutasították az új uniós alkotmányt, utóbb azonban már csak azt hangoztatják, hogy az alaptörvény újratárgyalásáért lépnek fel, ha megfelelő támogatást kapnak. A konzervatívok a népszavazásra vonatkozó követelést az európai parlamenti választások kampányának középponti témájává szeretnék tenni. A vezetőjük, Michael Howard határozott felszólítást idézett a miniszterelnökhöz, hogy valljon színt a kérdésben, és a lehető legkorábbi időpontban kötelezze el magát a népszavazás mellett.
Blair eddig csak annyit közölt, hogy időben tájékoztatást ad, ha a kormányának álláspontja változik az adott kérdésben. A kabinet egyik tagja azonban - a Sunday Telegraph értesülése szerint - kijelentette, hogy "Tony átlépett a vonalon, innen kezdve minden csak időzítés kérdése". A kormányfő a BBC kérdésére válaszolva már elhárította a népszavazás kiírásának kizárását. (VG)


