BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csabai rétes a limuzinban

A kitartó külkapcsolati munka, és az itt élő nagy létszámú szlovákságnak a város iránti elkötelezettsége azt eredményezte, hogy Békéscsaba felkerült a hazai és az európai diplomácia térképére. Két évvel ezelőtt - sok más versengő várost megelőzve - a Szlovák Köztársaság itt nyitotta meg magyarországi főkonzulátusát.

Az eredményeket Békéscsabán elsősorban annak tulajdonítják, hogy a város vezetése - politikai összetételtől függetlenül - tizennégy éve elkötelezett a külkapcsolatok építése és ápolása mellett. "Ha vendégeink jól érzik magukat, s a protokoll szabályait betartva sikerül őket a lelkükben is megérinteni, legalább annyi jót teszünk a városért, mint egy jövőt meghatározó döntéshozatallal" - fogalmaz Csernók Éva, aki csaknem másfél éve felel a diplomáciai munka protokollrészéért.

A kilencvenes évek elején a város vezetése ráérzett arra, hogy az önkormányzati rendszer nyújtotta önállóság új lehetőségeket nyit a városdiplomáciában is. A fő cél az volt, hogy minél szélesebb körben váljon ismertté Békéscsaba neve döntéshozói körökben. A település nyitottságáról, vendégszeretetéről és a nemzeti kisebbségek iránti érzékenységéről ismert. Legfőbb diplomáciai eredményeként sikerült elismertetnie az anyaországgal és Európával, hogy a legnagyobb lélekszámú európai szlovák nemzetiségi közösség magáénak vallja a várost. A kilencvenes évek elején itt nyitotta meg kapuit a magyarországi Szlovák Kultúra Háza, 2001-ben pedig megnyílt a szlovák főkonzulátus.

Mindehhez meg kellett nyerniük a Szlovák Köztársaság kormányainak és államelnökeinek szimpátiáját, ami nem volt egyszerű a protokollszabályok szigorú korlátai között. Csernók Éva elmondta: Meciar elnök talán soha nem felejti el nekik, hogy a feszes programok miatt a protokollebéden otthagyott csabai rétest Ferihegy felé utazva elétálalták emberei a limuzinban. Egy másik esetben, a konzulátus átadására érkező Dzurinda elnök előző nap a Vajdaságban balesetet szenvedett, ezért protokollszakemberei le kívánták mondani a csabai látogatást. Ő azonban saját felelősségére vállalta az utat, mert - Csernók Éva szerint - a döntés pillanatában Békéscsaba és az anyaország kapcsolata fontosabb volt számára a veszélynél. Rudolf Schuster két napot töltött Göncz Árpád köztársasági elnök társaságában a városban. A protokollfőnök elmondta: a csabai vasútállomásra érkező szlovák államfő együtt énekelt az őt fogadó szlovák népdalkörrel. További eredményként az ENSZ menekültügyi hivatala által létesített tábor befogadásáért Békéscsaba néhány hete az ENSZ-től elismerést kapott.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.