BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy modern piacgazdaság

Külkereskedelmen alapuló modern piacgazdaság fejlett mezőgazdasággal, folyamatosan javuló termelékenységgel, alacsony inflációval, szufficites költségvetéssel és aktív külkereskedelmi, továbbá folyó fizetési mérleggel - néhány kiragadott pozitívum a dán gazdaságról.

A lakosság gyors elöregedésének hatásai, nem a munkára ösztönző adórendszer, túlzott jóléti kiadások, a helyi önkormányza-tok kiadásainak elfutása, a magas államadósság csökkentésének kényszere, a munkaerő-piaci reform elmaradása - néhány olyan veszély, amelyet kezelnie kell a koppenhágai kormánynak a Nemzetközi Valutaalap szakértői szerint, fenntartandó az egészséges gazdaságot.

Mindennek egyvelege a mai dán gazdaság, amely a világgazdasági bajok közepette ugyan tavaly szinte csak toporgott, egyes makrogazdasági mutatói romlottak is, ám amelynek továbbra is kedvező összteljesítményt sikerült elérnie.

A gazdaság rendkívüli nyitottsága miatt igencsak ki van téve a nemzetközi konjunktúra változásainak: erre vezethető vissza, hogy tavaly a GDP - előzetes adatok szerint - alig 0,1 százalékkal bővült, illetve hogy az export 1,7 százalékkal alatta maradt az egy évvel korábbinak. Miután azonban az import még ennél is nagyobb ütemben - 3,7 százalékkal - mérséklődött, a külkereskedelmi forgalom egyenlege magasan aktív maradt a maga 8,8 milliárd eurós pozitív szaldójával. A külső konjunktúra romlása Dánia szempontjából nem véletlen: legfontosabb felvevőpiacai ugyanis - szinte mondani sem kell - az uniós országok közül kerülnek ki (hasonló a helyzet az import terén is).

Magyarország szerepe a dán bevitelben egyébként nem jelentős, még a visegrádi négyeket tekintve is csak az utolsó előttiek vagyunk a sorban: a teljes dán importnak csupán 0,41 százalékát adjuk, miközben Lengyel- és Csehország ennél nagyobb részarányt képvisel (1,8, illetve 0,46 százalékosat).

Példaértékű a dán gazdaság egyenlegtöbbletet termelő képessége. Ismét aktívummal zárt a folyó fizetési mérleg: az 5 milliárd eurós többlet a GDP 2,9 százalékának felel meg. Ugyancsak szufficites maradt a költségvetés, amelynek többlete a GDP 0,9 százalékának felelt meg.

Igaz, ez pozícióromlást jelent, ráadásul trendszerűen, hiszen 1999-ben a többlet még a nemzeti össztermék 2,8 százalékának felelt meg.

Nőtt a munkanélküliség aránya, ám a munkaképes lakosság körében ez még így is csak 5,9 százalékos. Az állástalanok száma tavaly összesen 170 ezer volt. Ezzel párhuzamosan és ezzel összefüggésben tovább javult a termelékenység, üteme megközelítette a 4 százalékot. Ugyanakkor jelentősen visszaestek a dán befektetések külföldön: tavaly összesen csak 1,1 milliárd eurót tettek ki, ami az egy évvel korábbinak csupán kevesebb mint egynegyede volt. Hasonló trendet követett a külföldi invesztíciók alakulása Dániában: 2003-ban értéke 2,3 milliárd euró volt, ami alig több mint harmada a 2002-esnek. (NVZs)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.