BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödik a verseny

Annak, hogy a Velux Magyarországra jött, két oka is volt. Egyrészt Magyarország gazdasági és politikai helyzetét kedvezőnek ítéltük egy nagyobb beruházáshoz, másrészt a 80-as évek közepén az ország már nyitott volt a külföldi tőke bizonyos fokú és formájú bejövetelére - mondta Johannes F. Kjellgren, a Velux Magyarország Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója.

Úgy gondolom, hogy Magyarország csatlakozása az EU-hoz kedvező eredményeket hoz majd, fejtette ki a Világgazdaságnak nyilatkozva. Persze ezek az eredmények nem mutatkoznak meg olyan gyorsan, mint azt általában remélik az emberek. Nem hiszem, hogy hirtelen drasztikus változások következnének be, mivel Magyarországon ma is sok a nemzetközi piaci szereplő. Hosszú távon azonban a verseny törvényszerűen erősödik a fogyasztók örömére, akik több termékből és szolgáltatásból választhatnak majd.

Azon új vállalatok számára, akik külföldön szeretnének befektetni, vannak sokkal vonzóbb országok, például a Távol-Keleten Kína. De ne menjünk messzire, a délkelet-európai országok közül itt van Bulgária vagy Románia, amelyek fejlődése kedvező irányt mutat, a beruházási feltételek is megfelelőek, és alacsonyak a munkabérek - tette hozzá. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.