Király utca: felújítás 609 millióból
November közepéig 609 millió forintból teljes hosszában, faltól falig felújítják a Király utcát, a rehabilitáció után csillapított forgalmú övezet lesz - hangzott el a főpolgármester, valamint a VI. és a VII. kerület polgármesterének mai közös tájékoztatóján.
Demszky Gábor elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat az év legjelentősebb városfejlesztési programjához 162-162 millió forintot biztosított a két kerületnek.
A főpolgármester közölte, hogy ez évtől a főváros az olyan komplex rehabilitációs programokat részesíti előnyben, mint amilyen igen sikeres volt a IX. kerületi Ráday utcában. Hozzátette: reményei szerint e két kerület "a Király utcával, illetve a zsidónegyednek a rehabilitációjával" felzárkózik majd a Ráday utcához.
Verók István, a VI. és Hunvald György, a VII. kerület polgármestere kifejtette, hogy az általuk közösen kiírt közbeszerzési pályázat a héten lezárult. A tárgyalásos eljárás révén várhatóan 609 millió forintba kerül majd a felújítás, amelynek költségéből 285-öt a kerületek, a többit a főváros finanszírozza.
A szocialista polgármesterek elmondták azt is, hogy a felszínen ugyan némileg csökken majd a parkolási lehetőség, azonban több helyütt például a Holló és a Nagymező utcában is mélygarázsokat építenek.
A politikusok szerint a Király utca megújítása elősegíti majd, hogy külső forrásokat vonjanak be a városfejlesztésbe. Hunvald György megjegyezte, hogy már komoly külföldi befektetők érdeklődtek beruházási lehetőségekről.
Demszky Gábor bejelentette, hogy egy a főváros által most kiírt pályázat keretében a budapesti társasházak június 4-ig 1,4 milliárd forintos felújítási keretre pályázhatnak. A 3,2 milliárd forintos tömbfelújítási pályázati keretre pedig június 28-ig lehet jelentkezni.
A főpolgármester kitért arra is, hogy május 1-je után, immár az európai uniós tagsággal új lehetőségekhez juthat a főváros. Hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb politikai célnak tekintik azt, hogy a jövőben az Európai Unió kiemelten támogassa a városrehabilitációt, a lakótelepek felújítását. Ez ugyanis nagyban hozzájárul egy város sikeréhez, élhetőségéhez, európaiságához - tette hozzá.
Kérdésekre válaszolva Hunvald György elmondta azt is, hogy a kerület a Gozsdu udvart május végén átadja a felújítást végző befektetőnek. Jelezte azt is, hogy a Király utcai rekonstrukcióval párhuzamosan a Holló-Kazinczy utca térségében, valamint a Madách sétányon is zajlanak majd felújítások.(MTI)


