Kitolódik az eurócsatlakozás
Lengyelország nem léphet be az euróövezetbe 2009 vagy 2010 előtt - jósolja a Világbank, és ezt a véleményt a Nemzetközi Valutaalap, továbbá a varsói politikusok és elemzők döntő része is osztja. Leszek Balcerowicz jegybankelnök legfrissebb nyilatkozata ugyancsak bizonytalanságot tükröz. Mint fogalmazott, a fiskális politika körüli kérdőjelek miatt nem tudja megjósolni a belépés időpontját. Balcerowicz az idén januárban még kívánatos stratégiának nevezte, hogy az ország három éven belül teljesítse a valutauniós követelményeket.
Az euró lehetséges lengyelországi átvételének időpontja nem véletlenül tolódik ki egyre jobban. Mint a Bloomberg emlékeztet, a kisebbségi baloldali kormány nem látszik képesnek az államháztartási problémák megoldására: az idén a GDP 5,3 százalékára tervezett deficit egyes elemzői jóslatok szerint 2007-ig nyolc százalékra ugorhat, ami köszönő viszonyban sincs a stabilitási követelményekben szereplő 3 százalékos határral. A varsói parlament a Jerzy Hausner gazdasági miniszter által javasolt középtávú megszorítási program mindössze harmadát fogadta el eddig. A varsói központi bank nemrég jelezte: ha a törvényhozók nem fogadják el a három esztendő alatt 54 milliárd zloty (14 milliárd dollár) megtakarítást előirányzó csomagot, akkor napirendre kerülhet a kamatemelés. Legutóbbi, március 31-i ülésén az intézmény vezetése nem változtatta meg a rekordmélységben (5,25 százalékon) álló irányadó rátát, ám Balcerowicz most megerősítette a monetáris politika szigorításának lehetőségét.
A kormányalakítás körüli bizonytalanságok eközben fokozódni látszanak. Nem csupán az ellenzék utasítja el a május 1-jén lemondani készülő Leszek Miller miniszterelnök utódául jelölt Marek Belka személyét, de a kormányzó Demokratikus Baloldali Szövetség főtitkára, Marek Dyduch szerint még a párt részéről sem lehet biztosra venni a támogatást. Ez növeli az előre hozott választások esélyét, amelyek elemzők szerint a fiskális szigort elvető erőket hozhatna irányító pozícióba.
Lengyelországgal szemben a balti országok esetében egyre biztosabbnak látszik az euró gyors bevezetése. Mint az IMF vilniusi képviselője, Zuzana Brixiova elmondta, a leginkább felkészült jelöltnek számító Litvánia minden bizonnyal már az idén csatlakozhat az euró előszobájának számító ERM II árfolyamrendszerhez - akár egyedül, akár egy-két másik balti ország társaságában.


