BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lesz brit referendum az uniós alkotmányról

Korábbi álláspontját felülvizsgálva Tony Blair brit miniszterelnök bejelentette, hogy népszavazást ír ki az uniós alkotmányról.

Blair döntése beláthatatlan következményekkel járhat az EU jövőjét és Nagy-Britannia uniós szerepét illetően, hiszen a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az alkotmánytervezetet a britek mindössze 16 százaléka támogatja 53 százalék ellenében. A kibővített EU működőképességének zálogaként tekintett alkotmány életbelépéséhez viszont valamennyi ország jóváhagyása szükséges. A brit referendum ráadásul Franciaországot is népszavazás kiírására kényszerítheti, ahol szintén nem túl jók az elfogadás esélyei. Nagy-Britannia mellett eddig Ír-, Lengyel-, Csehországban, Dániában, Hollandiában és Portugáliában tűnik biztosnak, hogy referendumon döntenek az alkotmányról - emlékeztet az EUobserver.

Blair döntését az ellenzék és a sajtó nyomása mellett Jack Straw külügyminiszter is befolyásolhatta, aki szerint a népszavazás kiírásával jelentős mértékben erősödnek London tárgyalási pozíciói az alkotmánytervezet végleges változatának elfogadásáig. A kormányfő azt mondta, hogy a referendumra az alkotmány parlamenti megvitatása után kerülhet sor. Nem hivatalos értesülések szerint a kormányfő a jövő tavaszszal esedékes parlamenti választások utáni időpontot jelöl majd meg, hogy elkerülje az esetleges kudarc kedvezőtlen hatásait. Az ellenzéki konzervatívok már az idén ősszel kikérnék a lakosság véleményét.

Az uniós alkotmányról a konzervatív párton belül is ellentétes vélemények vannak, és megfigyelők szerint Blair kampánystratégiája éppen ezen törésvonal kihangsúlyozása lehet, Michael Howardot, a toryk vezérét az országot Európától elszakítani igyekvő szélsőségesnek állítva be. Az ellenzéki liberális demokraták az alkotmányt és az arról kiírandó népszavazást egyaránt támogatják - írja a Financial Times.

Blair a bejelentéssel egy időben elkezdte kampányát, kijelentve, hogy Nagy-Britanniának a kibővített Európa szívében kell maradnia. Igyekezett eloszlatnia a brit bulvársajtóban keringő rémhíreket: nem keresztelik át az EU-t Európai Egyesült Államokra, nem fosztják meg államfői tisztétől a királynőt, nem kötelezik a briteket a jobboldali közlekedésre vagy az atomütőerő átadására Németországnak.

Jegyzet a 20. oldalon

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.