Magyar-német iparpolitikai egyeztetés
A két ország közötti iparpolitikai egyeztetés volt az egyik témája a Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Wolfgang Clement német szövetségi gazdasági és munkaügyi miniszter közötti megbeszélésnek. A tegnapi hannoveri tárgyalást követően Csillag István lapunknak elmondta: a magyar-német egyeztetés révén fel kívánják hívni Brüszszel és más országok figyelmét arra, hogy milyen reformokra van szükség, illetve mennyire fontos a keleti piacokon való közös fellépés.
A megbeszélésen szó esett Németországnak az elmúlt másfél évben a recesszióra és a jóléti állam átépítésére irányuló reformjáról, illetve arról, amit Magyarország 1998-ig produkált, illetve most készít elő. A két ország miniszte-
re ezen a téren is szükségesnek tartja az együttműködést. Megállapodtak abban, hogy ősszel közös szemináriumot rendeznek a reformok eredményéről, szükségességéről, valamint politikai és gazdasági áráról.
Tárgyaltak arról is, hogy a Start-konstrukciót miképpen lehetne a kis- és középvállalkozások hitelgarancia-rendszerébe beépíteni. A német fél ettől nem zárkózott el, a lehetőségek várhatóan a német államtitkár jövő heti magyarországi látogatásán kerülnek napirendre.


