Megtört az inflációs trend
A várakozásoknál jelentősen alacsonyabb volt az infláció márciusban. Az első tavaszi hónapban 6,7 százalékos éves drágulást mért a Központi Statisztikai Hivatal - a piac az áremelkedési ütem stagnálására, 7,1 százalékos árindexre számított.
Az árdinamika mérséklődésével csaknem egyéves trend tört meg: nagyjából ennyi ideje emelkedett ugyanis folyamatosan a 12 havi fogyasztói árindex. A mostani csökkenés oka éppen az, ami a korábbi emelkedésben is nagymértékben közrejátszott: az élelmiszerárak alakulása. Az elmúlt időszak jelentős drágulása után február-márciusban az infláció szempontjából kedvezően változtak az árak. Különösen az alapanyagok, alacsony feldolgozottságú termékek, mint a sertéshús és a tej ármozgása mérsékelte az általános árszínvonal-emelkedést, ami arra utal: az élelmiszerek köréből a közeljövőben nem kell a infláció gyorsulására számítani, mondja Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő elemzője. A várakozásoknál alacsonyabb márciusi árindexben az is közrejátszott, hogy eltérő volt a hatósági áras termékek év eleji drágításának ütemezése. Tavaly éppen márciusban volt egy nagyobb emelés, az idén már a téli hónapokban lezajlott.
Az első negyedév a várakozásoktól eltérő inflációs pályát mutat. Az elemzők többsége úgy vélte, hogy ebben az időszakban viszonylag egyenletesen gyűrűzik be az áfakulcs emelésének árfelhajtó hatása, ehhez képest a januári jelentős növekedés után sem februárban, sem márciusban nem folytatódott a gyors drágulás. Ez arra utal, hogy az adóváltozás rendkívül gyorsan hatott az árakra, és a továbbiakban már ez sem okoz további árnyomást - véli Duronelly, aki szerint az idén a piaci szolgáltatások jelenlegi 8 százalékos árnövekedési üteme sem maradhat fenn sokáig, valamint az olajárakra tompítólag ható gyenge dollár, erős forint kombináció is segíthet abban, hogy az idei inflációs csúcs 7 százalék közelében maradjon. Nem sokkal pesszimistább Kovács György, a Budapest Economics elemzője sem: szerinte a májusi 7,5 százalékos csúcsról csökken majd az árindex decemberre 6,2 százalékra.


