Az idén közel kétezer-kétszáz új munkahely létesül a munkahelyteremtő beruházások támogatását segítő központi program keretében nyújtott 2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatás közreműködésével - jelentette be sajtótájékoztatóján Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. A pályázatok elbírálásánál kiemelt hangsúlyt fordítottak nemcsak a létesítendő új állások számára, hanem a hátrányos helyzetű térségekben megvalósuló, illetve a tartósan munka nélkül levők foglalkoztatását eredményező beruházásokra és a multiplikatív, beszállítói hatásra is.
Székely Judit, a tárca helyettes államtitkára elmondta: a február elején meghirdetett pályázatra 452 jelentkezés érkezett, több mint 7,2 milliárd forintos igénnyel, amelyek közül 301 felelt meg a formai és tartalmi követelményeknek. Végül a munkaügyi központok ajánlásait figyelembe véve a minisztérium 89 pályázó tervét ítélte támogatandónak, amelyeknek közel kilencven százaléka kis- és középvállalat.
A tartós foglalkoztatottság prioritásként kezelését mutatja: az idén 1 milliárd forint központi forrást különítettek el munkahelymegtartó pályázatokra. Ehhez jön még a megyék felől érkező 1,3 milliárd. (BR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.