E héten kerül a parlament elé a népegészségügyi program végrehajtásáról a kormány által elfogadott tájékoztató - mondta lapunknak a szaktárca államtitkára. Jakab Ferencné tegnapi sajtótájékoztatóján megtudtuk, hogy 19 területen kezdték el az egészség megőrzését célzó munkát, közte a 60 százalékos megjelenést mutató emlőszűrést, a méhnyakrák- és a vastagbélszűrést. Elkezdték az azbeszttartalmú anyagokkal szigetelt épületek felderítését, és a hazai dioxintérkép elkészítését, ami az alapját képezi az egészségre káros anyagok felszámolásának.
A minisztériumok együttesen 16 milliárd forintot fordítanak az idén a betegségmegelőző programokra, az EU strukturális alapból pedig több milliárdot fordítanak a debreceni egészségcentrum kialakítására. Az unióban már tervezik a 2007-2013-as költségvetést, amelyben prioritást kap az egészséges társadalom, így a jelenleginél ötször nagyobb összeget szánnak e célra.
Jakab Ferencné megerősítette: a szja-befizetésekből és a központi költségvetésből 700 millió forintot fordítanak a parlagfű-mentesítésre, ám szükség szerint kipótolják azt a vis maior alapból. Ez a program hamarosan tárcaközi bizottság elé kerül.
Elkészült két gyorsjelentés is, a lakosság egészségének felméréséről, valamint a népegészségügyről, amit ugyancsak megkapnak a döntéshozók. Ebből kiderült, hogy 2002-ben a 15 évnél fiatalabbak aránya a lakosságnak csupán 17 százaléka volt, a 65 év felettieké 15 százalék. Negyven év fölött egyre több a nők létszámbeli aránya, ami a férfiak igen magas halálozási aránya hívja fel a figyelmet. A tendencia visszafordításában jelentős a szerepe a szív-érrendszeri betegségek megelőzésének, amiben a dohányzás és az alkoholfogyasztás, a súlyfelesleg játszik fő szerepet. A kérdőíves felmérésből kiderült az is, hogy a lakosság 2003-ban közel 29 milliárd forint hálapénzt adott, az összeg 87 százalékát orvosok, a többit nővérek, ápolók kapták. (NTE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.