Az eddiginél részletesebb követelményrendszert vezetne be a környezeti vizsgálatok elvégzésére, s a zajvédelemmel kapcsolatos követelményeket is szigorítaná a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény módosítását célzó javaslat, amelynek általános vitáját kedden kezdte meg az Országgyűlés. A hazai szabályozás bizonyos esetekben eddig is megkövetelte a környezeti vizsgálati elemzést, de a javaslat a környezetre jelentős hatást gyakorló tervek és beruházások esetén az eddiginél átfogóbb és részletesebb követelményrendszert írna elő. A környezeti vizsgálatra kötelezett és kötelezhető projektek körét, valamint a vizsgálat lefolytatásának szabályait egy kormányrendeletben fogják részletesen meghatározni.
A zajvédelem kapcsán a javaslat a nagy forgalmú közlekedési létesítményeknél és a nagyvárosi agglomerációknál saját zajtérkép elkészítését írná elő, amelyet intézkedési tervekkel kell majd kiegészíteni. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakértői korábban arról számoltak be, hogy a 250 ezer lakosnál népesebb agglomerációk települési önkormányzatainak, valamint a forgalmas közutak, vasútvonalak és repülőterek üzemeltetőinek 2007-ig, a 100 ezer főnél nagyobb agglomerációknak és a többi forgalmas közlekedési létesítmény üzemeltetőjének pedig 2012-ig kell majd elkészíteni saját zajtérképüket. Az intézkedéseket több európai uniós direktíva átvétele is szükségessé teszi, amelyek közül a környezeti vizsgálatokra vonatkozó rendelkezéseket a tagállamoknak július végéig kell nemzeti szabályozásukba átültetni.
A javaslat a természet védelméről szóló törvény egyes pontjait is módosítaná a Natúra 2000 hálózatba sorolandó területek kijelölésének jogszabályi alapjainak megteremtésével. A Natúra 2000 területek feltérképezése - a többi EU-tagállamhoz hasonlóan - Magyarországon is megtörtént. Ennek eredményeként a védett területek aránya 9-ről 20 százalékra emelkedhet a közeljövőben, igaz, a pontos helyszíneket és kezelésük szabályait egy a közeljövőben kiadandó kormányrendelet határozza majd meg. (NIG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.