Demján: Bokros Lajos a példa
Az Európai Unióban az országok versenyképessége vizsgázik - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közép-magyarországi regionális szervezetének tegnapi közgyűlésén Demján Sándor, a VOSZ elnöke. Demján véleménye szerint Magyarország akkor lehet sikeres, ha olyan pénzügyminiszterek kerülnek pozícióba, mint Bokros Lajos, aki következetes adóreformot kívánt végrehajtani. Szerinte Magyarország versenyképességének nem tesz jót a jelenlegi magas kamatszint, s az, hogy a forint erős tavasszal, amikor a külföldiek magyarországi útjukat tervezik. Magyarország érdeke, hogy minél később csatlakozzon az eurózónához, mert a forint árfolyamának szabályozásával képes a vállalatok jövedelmezőségét javítani. (MTI)
Közbeszerzéssel a kátyúk ellen
A fővárosi Fidesz-frakció azt javasolja, írjanak ki közbeszerzési eljárást a közút-felújítási feladatokra, mert információik szerint több útjavítással foglalkozó cég olcsóbban tömné be a kátyúkat, mint a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. - közölte a képviselőcsoport helyettes vezetője. Wintermantel Zsolt elmondta: a Fővárosi Közterület-fenntartó egy négyzetméter utat tízezer forintból foltoz be, ugyanakkor - információik szerint - más útfelújításban, útépítésben járatos cég jelezte, hogy ennyi pénzből kétszerannyi utat tudnának kijavítani. (MTI)
Radikális költségcsökkentés az Operaháznál
A Magyar Állami Operaházat is utolérte egy radikális költségvetési csökkentés; az intézmény 7 százalékkal szűkebb keretből gazdálkodhat az idén az előző évinél - mondta Szinetár Miklós főigazgató tegnapi sajtótájékoztatóján. Szavai szerint pillanatnyilag a szélén vannak annak, hogy anyagilag megússzák a 2004-es évet. Hangsúlyozta azonban, hogy a nehézségek ellenére az Operaház nagyon jól megy, az előző évadban, az elmúlt 25 évet tekintve, soha nem tapasztalt látogatottságot produkált. (MTI)
Kereskedelmi tanácsadó testület alakult
Kereskedelmi tanácsadó testület kezdte meg működését a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, az elnöki tisztet Csillag István, a tárca vezetője látja el. A tanácsadó testület megalakítása és működtetése jó alapul szolgál a kereskedelmi ágazatot, illetve annak meghatározó részét képviselő szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel való eddigi konzultációs együttműködés kiszélesítésében. A szakmai szervezetekkel való együttműködés különösen fontos területe egyebek között a kereskedelmi ágazat fejlődését befolyásoló makrogazdasági tényezők elemzése, a kereskedelem területét érintő hazai és uniós jogszabályi változások előkészítésénél a különböző szakmai álláspontok egyeztetése, a kereskedelem versenyképességét befolyásoló tényezők elemzése, értékelése. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.