Tizenhat cég kartellgyanúban
A Vegyépszer mellett további tizenöt építővállalkozást érint a GVH kartellcsoportjának akciója. Lapunk információi szerint két ügyben vizsgálódnak a versenyszakemberek. A listán több gazdasági társaság is található, amelyek ellen korábban már folyt eljárás kartellezés miatt.
Mint közöltük: nagyszabású ügyben nyomoz a hivatal. Tájékozódása alapján gyanítható, hogy a vállalkozások különböző módokon felosztották egymás között a piacot. Az újabb ügyekre és a korábbi, konkrét közbeszerzésekhez kapcsolódó összejátszásokra figyelemmel a kartellezések mögött országos, több évre visszanyúló piacfelosztás húzódhat meg. A szakemberek eddig csak konkrétan célba vett ügyekre találtak bizonyítékokat.
A kartellezés súlyos jogsértés Európában és a tengerentúlon egyaránt. A kartellező cégek vezetőit Amerikában hároméves börtön, illetve személyre szóló bírság fenyegeti. Angliában szintén nem pusztán versenyjogi, hanem büntetőjogi konzekvenciákkal járnak a titkos versenykorlátozó megállapodások. A közeljövőben várhatóan erősödik ez a tendencia Európában. Az unió tagállamaiban igen magas, esetenként több száz millió eurós bírságok várnak a kartellezőkre. Az eljárások megindításának tényét, a gyanúsított cégek kilétét nyilvánosságra hozzák.
A Vegyépszer Rt. nem követett el versenysértő magatartást - mondta lapunknak Timár Gyula vezérigazgató. A GVH a társaságot két témában vonta be a vizsgálatba. Az egyik eljárásban 2001-2002. évi fővárosi munkákat, a másikban az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság által 2002-ben kiírt munkákat vizsgálják. A vizsgálatok feltételezés alapján indultak, így még nem tény, hogy bármelyik jogszabályt sértett - mondja a vezérigazgató. A vizsgálatnak a Vegyépszer aláveti magát. A vezérigazgató sérelmezte, hogy tegnap csak a Vegyépszert nevesítettük.
A Betonút Rt.-t legalább hat, a GVH-nál indult vizsgálat érintette - mondta lapunknak a társaság illetékese. Egy fejeződőtt be közülük, és ebben a céget nem marasztalták el. A szóban forgó két vizsgálatról megkapták a határozatot, állnak a vizsgálat elébe. A Betonútnál érthetetlennek tartják bevonásukat.


