Az Európai Bizottság a horvát tagfelvételi kérelemre válaszul elfogadott véleményében kedden a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolta a tagországoknak Zágrábbal. A tárgyalások indításáról, illetve annak időpontjáról az Európa Tanács júniusi ülése hivatott dönteni.
A bizottság Zágráb számára kedvező véleménye azon az értékelésen alapul, hogy Horvátország teljesíti a tagság elnyeréséhez szükséges, 1993-ban még Koppenhágában lefektetett kritériumokat - így a politikaikat is -, ami a csatlakozási tárgyalások megkezdésének a legfontosabb előfeltétele. A júniusban összeülő EU-csúcs a várakozások szerint támogatni fogja a bizottság javaslatát. Günter Verheugen kedden az Európai Parlamentben jelezte, hogy Horvátország esetében is - a most csatlakozó államokhoz hasonlóan - a közösségi joganyag és a nemzeti törvények összevetésével kezdődnek a tárgyalások. Megfigyelők szerint bár az idő meglehetősen rövid, nem zárható ki, hogy Horvátország a következő bővítési kör részvevőivel - Bulgáriával és esetleg Romániával - együtt léphet be az Európai Unióba 2007-ben (kedvezőtlenebb forgatókönyv esetén néhány évvel később).
Mint Chris Patten, az Európai Unió külkapcsolatokért felelős biztosa is utalt rá, még néhány héttel ezelőtt sem volt egyértelmű, hogy Horvátország zöld jelzést kap az Európai Bizottságtól. A legtöbb bírálat azért érte Zágrábot, hogy nem működik együtt kellő mértékben a délszláv háborús bűnök kivizsgálására létrehozott hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Az új horvát kormány hozzáállása azonban nemrég gyökeresen változott: a napokban nyolc boszniai horvát gyanúsítottat irányítottak Hágába. Ennek hatására Carla del Ponte főügyész is megenyhült, és "írásba adta", hogy Zágráb immár teljes mértékben együttműködik a törvényszékkel.
A politikainál is jobb érdemjegyet kapott a horvát gazdaság, amelyet a bizottság működőképes piacgazdaságnak minősített (ezt a többi kelet-európai jelölt ország a tárgyalások megkezdése után több évvel érte csak el). A horvát gazdaság Brüsszel megítélése szerint középtávon képes lesz megbirkózni az uniós versenykihívásokkal is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.