A HM logisztikai bázisa
A meglévő honvédségi raktárak nagy részét a HM egy új, központi logisztikai bázis létrehozásával váltaná ki, amely a tárca tervei szerint 2006-ra készülhet el. Zámbori Mihály, a HM gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára lapunknak elmondta: a tárcánál a közelmúltban született döntés arról, hogy az élelmiszerek, a különféle alkatrészek és egyéb eszközök elhelyezésére szolgáló szakanyagraktárakat egy központi logisztikai bázisba kell összevonni. Hozzátette: a fegyverek és lőszerek elhelyezését biztosító harcanyagraktárak továbbra is külön lesznek. Bár az elmúlt években a korábbi szakági ellátóközpontok integrálásával a készleteket lényegesen kevesebb helyre összpontosították, az épületek állaga, a megfelelő anyagmozgató és informatikai eszközök hiánya nem tette lehetővé a korszerű raktározást.
A beruházás konstrukciójáról egyelőre nem született döntés. Zámbori szerint az elkövetkező hónapokban a honvédelmi tárca közbeszerzés útján egy lebonyolító céget választ, s ezzel együtt dolgozza ki, hogy költségszempontból a bérlet, a lízing, vagy a saját beruházás lenne-e a legkedvezőbb megoldás. A kivitelező kiválasztására ezt követően írnak majd ki pályázatot.
A fejlesztés értéke tízmilliárdos nagyságrendű lesz, de a pontos költségszámítások csak a végleges konstrukció kiválasztása után készülnek el. A HM hosszú távon jelentős megtakarítást remél a fejlesztéstől, amelynek következtében mintegy 900-1500 fővel csökkenhet a honvédségi logisztikánál dolgozók létszáma, igaz, az érintettek egy részét más területeken várhatóan el tudják majd helyezni.
A majdani logisztikai központ várhatóan mintegy 20-50 hektáros területet foglal el, ám a pontos helye nincs még kiválasztva, sőt az sem biztos még, hogy a honvédség valamelyik ingatlanján kap helyet. Mindenesetre fő szempont, hogy a központ közúton és vasúton is jól megközelíthető legyen, s ezt, valamint a honvédségi objektumok elhelyezkedését is figyelembe véve, várhatóan az új központ is a főváros közelében lesz majd.


