BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Berlusconi új kihívások előtt

Az Alitalia-ügy kormányzati kezelésén múlhat, hogy Silvio Berlusconi miniszterelnök pártja hogyan végez a júniusi helyi és európai parlamenti választásokon - véli a Bloomberg arra emlékeztetve, hogy a választópolgárt a légicég válsága elsősorban arra figyelmezteti: féltenie kell a munkahelyét.

Berlusconi a 2001-es választási kampányban azt ígérte, hogy megfelezi az akkor 9,5 százalékos munkanélküliséget, másfél millió munkahelyet teremt. Azóta a munkanélküliséget jórészt a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésével sikerült 8,5 százalékra csökkenteni. Az újdonsült kormányfő még 2001 novemberében tett egy kísérletet az 1970-es munkatörvénykönyv módosítására, az elbocsátások megkönnyítésére, de a következő év júniusában a tervezett három módosítás közül már csak egyet megtartva tudta a parlamenttel elfogadtatni az új jogszabályt. Közben a Vörös Brigádok megölte a munkaügyi minisztérium egyik szakértőjét, s áprilisban olyan tüntetési és sztrájkhullám söpört végig az országon, hogy abban a hónapban az ipari termelés kerek egy százalékkal csökkent, Berlusconi elfogadottsága pedig 48 százalékról 31-re csökkent.

Azóta, vagyis az elmúlt két évben Berlusconi merész fordulattal a munkahelyek védelmezőjének szerepében lépett föl. Mint Fabrizio Solari, a FILT-CGIL szakszervezeti szövetség főtitkára mondja, Berlusconi - aki iránt az ő rokonszenve a nulla alatt van - hihetetlenül jól érzékeli a józan ész követelményeit. Mint egy munkaügyi főtisztviselő fogalmazott: a kormánynak az a dolga, hogy intézkedéseivel befektetéseket vonzzon és föllépjen olyan konkrét munkaügyi konfliktusokban, amelyek jelentősége és mérete indokolttá teszi ezt. Berlusconi (és a pápa) közreműködése nyomán tett le a ThyssenKrupp arról, hogy bezárja umbriai üzemét, és szélnek eresszen 470 alkalmazottat. Tavaly decemberben kormányrendelettel tette lehetővé, hogy a csődbe jutott Parmalat 3500 olasz munkahelyet megmentsen a cég világszerte elúsztatott 35 000 állásából. Még 2002 decemberében olyan szubvenciót biztosított a Fiatnak, hogy az több ezer munkást tudott "jóléti csomaggal" - és zokszó nélkül - elbocsátani. S a kormány az Alitaliának is folyamatosan "a hóna alá nyúlt".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.