BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő fejlesztési források a gépiparban

Világszerte, így Magyarországon is az a jellemző, hogy a gépiparban a legkorszerűbb technológiával a multinacionális vállalatok vannak felszerelve. Ebben az ágazatban ugyanis a technológia- és termékfejlesztés meglehetősen sok pénzt emészt fel - mutatott rá Farkas István, a Magyar Gépipari Országos Szövetség főtitkára. A magyar gépipari termelés 83,6 százaléka exportra kerül - túlnyomórészt az uniós országokba -, s a kivitel döntő hányadát a multinacionális vállalatok teljesítik. Jellemző adat, hogy az ötven főnél kevesebb embert foglalkoztató cégek az öszszexport három százalékát produkálják. A gépiparon belül az elektronikában, számítógép- és autógyártásban több tőkeerős külföldi vállalat telepedett le Magyarországon, s létesített zöldmezős beruházást. Úgy gondolom, keresni kell a lehetőséget, hogy a multik rendszerbeszállítóihoz kapcsolódni tudjanak a magyar vállalatok. Elmondható, hogy a hagyományos gépek és gépipari berendezések gyártása főleg a hazai kis- és középvállalatok profiljában maradt. Számítani kell arra, hogy az alacsonyabb szakképzettséget igénylő bérmunkákat a megrendelők a tőlünk keletebbre fekvő országokba viszik. A gépipari cégeknek az elmúlt időszakban gondot jelentett a világgazdasági recesszió, s az egy telephelyű vállalkozások megsínylették az árfolyamhullámzást is. A tavalyi adatok azt mutatják, hogy a gépiparban a bruttó termelési érték növekedett, ugyanakkor az e körbe tartozó vállalkozások nyeresége nem nőtt, s átlagban pozitív nulla eredménnyel zárták az esztendőt. Emiatt a cégek többségének fejlesztésre nem jutott elegendő forrása. Az idén remélhetőleg a világgazdasági környezet kedvezőbb lesz, s az uniós csatlakozás után bővülés várható egyes piaci szegmensekben, így például a környezetvédelem területén. Ugyanakkor számítani kell arra, hogy a versenytársak száma - elsősorban a kis- és középvállalkozásoknál - növekedni fog. Gondot jelent, hogy az acéltermékek iránti növekvő kereslet jelentős alapanyagár-emelkedést eredményezett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.