Elégedetlen a brit számvevőszék az elszámolásokkal
A brit legfelsőbb számvevőszék közölte: a jövőben alaposabban kívánja tanulmányozni az EU-számlákat, miután a közösség számvevőszéke sorozatosan nem tudta jóváhagyni az unió elszámolását - jelenti az EUobserver. Sir John Bourn a brit parlament számára készített jelentésében hívta fel a figyelmet az uniós pénzügyek intézésének állandósult problémáira.
Aggodalomra ad okot, hogy a számvevőszék már a kilencedik egymást követő évben csak korlátozó záradékkal fogadta el a számlák megbízhatóságát - idézi Bourn szavait az EUpolitix. Szerinte sürgető a közösség számviteli módszerének és információs rendszerének előirányzott reformja.
Az Európai Unió számvevőszéke tavaly "lényeges tévedéseket" talált a mezőgazdasági, regionális, szociális, továbbá az igazgatási kiadásokban. Bourn azt is elmondta, hogy a brit számvevőszék továbbra is együttműködik a közösség és a többi 24 tagállam számvevőszékével az EU pénzének védelme céljából. Megítélése szerint rendkívül fontos az uniós források felhasználásának pontos nyomonkövetése.
Az EUobserver ugyanakkor megjegyzi, hogy a közös büdzsé 80 százalékával a tagállamok hatóságai rendelkeznek a regionális és szociális programok, továbbá a mezőgazdasági támogatások elosztásával. (VG)


