BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élesedő verseny a tőkéért

A közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) fellendülésére számítanak világszerte az egyes országokban a tőkevonzás fokozására életre hívott szervezetek - hangoztatja jelentésében az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezetének (UNCTAD) jelentése. A kelet-közép-európai térségben ugyanakkor olyan aggodalmak is felbukkannak, hogy a tőkeáramlás a csatlakozást követő egy-két év után megcsappan.

A közvetlen külföldi tőkebefektetések összértéke az évtized elején globális viszonylatban is csökkent (2000-ben: 1400 milliárd, 2001-ben: 824 milliárd, 2002-ben: 651 milliárd dollár volt), 2003-ban pedig 653 milliárd dolláron stagnált. Az irányzatot a kormányok az ösztönzés fokozásával, a gazdaság liberalizálásának kiterjesztésével és célzott befektetések szervezésével igyekeznek visszafordítani, mindennek hatására jóval intenzívebb lett a megszerezhető forrásokért folytatott verseny. A UNCTAD által az idén második alkalommal elvégzett felmérés egyik legmeglepőbb következtetése az, hogy Kína az ötödik helyre lépett elő azon államok sorában, ahonnan a legtöbb közvetlen befektetést várják.

A globális irányzatokat elemezve az UNCTAD megállapítja, hogy a logisztika és a terméktámogatás jelentős teret nyert a tőkebefektetések szerkezetében, jóllehet a termelési kapacitások létrehozását vagy megszerzését célzó ügyletek - a fejlett ipari államokat leszámítva - őrzik meghatározó szerepüket. Egyértelmű irányzatként jelentkezik viszont, hogy a kutatás-fejlesztési célú FDI-tranzakciók jórészt a fejlett államok körében tapasztalhatók.

Az UNCTAD-elemzés rámutat, hogy a - fejlett ipari államoktól továbbra is különválasztva tárgyalt - közép- és kelet-európai országokban rövid távon (2004-2005-ben) a közvetlen befektetések további felfutásával számolnak, középtávon (2006-tól) azonban a válaszadók egy része a folyamat megtorpanásától, illetve lassulásától tart. Az elemzés szerzői emellett rámutatnak, hogy a térségben továbbra is meglepően magas arányban várnak termelő beruházásokat, amelyek sorában kimagasló előnyt rendelnek a zöldmezős létesítményekhez. A leginkább szorgalmazott tőkeáramlásnak az elektromos és elektronikai berendezések gyártásába, a fém- és kitermelő iparba, a gép- és járműgyártásba, illetve ipari felszerelések előállításába kellene irányulnia. A térségben a legnagyobb befektetőként Németországot és az Egyesült Államokat tartják számon.

A fejlett ipari államok befektetésösztönző szervezetei jóval kisebb arányban várnak termelő beruházásokat, mind akár a közép- és kelet-európai országok, akár a fejlődő világ. Itt - tehát a fejlett EU-partnerállamokban is - jóval nagyobb fontosságot tulajdonítanak kutató-fejlesztő tevékenység fogadásának, továbbá eladó-elosztó és vállalati irányítási központok odatelepítésének.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.