Ven Csia-pao kínai miniszterelnök a fegyverembargó feloldását sürgette brüsszeli látogatásán. Csia-pao szerint a kérdést nem lehet más problémákhoz kötni; az EU emberi jogi aggodalmainak enyhítésére mindenesetre közölte, hogy Peking helyesli a megkezdett párbeszéd folytatását, és komolyan készül az állampolgárok politikai jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálására is. Az uniós tagállamok közül Német- és Franciaország is támogatja az 1989-es Tianenmen téri vérfürdő után bevezetett fegyverembargó feloldását, amelyet azonban mások elhamarkodottnak tartanak. Az Egyesült Államok szintén inti az EU-t a szállítások felújításától. (Elemzők szerint ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül a két (gazdasági) hatalmi központ - az EU és az USA - nyilvánvaló versengése a hatalmas kínai piacért. Ez a rivalizálás idővel mindenképpen az embargó feloldásához vezethet.)
Az EU és Kína viszonyát mindazonáltal az emberi jogok kérdése mellett kereskedelmi feszültségek is terhelik, annak ellenére, hogy a forgalom értéke 2003-ban 125 milliárd dollárra, a megelőző évhez képest 44 százalékkal emelkedett. Brüszszel jobb piaci hozzáférést követel az uniós vállalatok számára Kínában, azt is kilátásba helyezve, hogy a nemzetközi kereskedelmi szabályok megsértésének vádjával Pekinget a Világkereskedelmi Szervezet elé citálja. Az Európai Bizottság elsősorban az acélgyártásban használt koksz exportjának korlátozását és a kínai piacra lépő külföldi építőipari vállalatok elé állított akadályokat sérelmezi. Egy a Financial Times által idézett bizottsági tisztviselő szerint a jövőt illetően mindemellett az európai autógyártókat érintő megszorítások is aggályosak.
Az Egyesült Államok "hangosabb" Kína elleni fellépését eddig kerülő EU álláspontjának keményedését megfigyelők szerint részben egyes európai iparágak nyomása okozza. Az Euratex textilipari szövetség szerint számukra például évek óta nehézségek forrása a Kínából érkező áruk "megmagyarázhatatlanul" alacsony ára. Az EU és Kína közötti üzleti szövetségről ugyanakkor úgy véli, hogy a legtöbb vállalat elégedett a dolgok állásával Kínában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.