Indulhat a reform
Jövő tavasszal várhatóan hatályba lép az ország teljes lakosságára kiterjedő egészségügyi ellátás szervezésről szóló törvény, amelyet első olvasatban tegnap tárgyalt a kormány. Az egészségügyi miniszter kijelentette: a kabinet és a koalíciós frakcióvezetők egységesen kiálltak az ágazati kormánybiztossal közösen beterjesztett, az ágazat átalakításának alapját képező javaslat mellett. Kökény Mihály hozzátette: az eddigi véleményeket is figyelembe véve a tervezet két hét múlva ismét a kormány elé kerül, majd a nyár végéig szakmai-társadalmi vitára bocsátják, s kora ősszel terjesztik a parlament elé.
Elégtelen, s időnként pazarló a gyógyítás. A rossz működésére utal, hogy egy lakosra évente 25 orvos-beteg találkozó jut, s nagyok a területi egyenlőtlenségek is. Olyan érdekeltségi rendszer szükséges, amely hatékonyabb ellátásra készteti az intézményeket, ezt szolgálja a betegutak megszervezését szolgáló törvénytervezet.
Radnai György kormánybiztos úgy fogalmazott: a változástól az emberek egészségi állapotának javulását várja a kormány. S mivel a gyógyintézmények és az egészségpénztár közé ékelődő ellátásszervezők anyagilag is érdekeltek ebben, a betegségek megelőzése mellett a leghatékonyabb gyógyítást kínálják fel a betegeknek. Ellátásszervezésre - az egészségügyi intézményeken és a szakmai befektetőkön kívül - azok az orvosokat is alkalmazók pályázhatnak, akik az induláskor rendelkeznek várható éves bevételük 10 százalékával, így már az első évben 50 milliárd forinttal bővülhet az ágazat pénzforrása. (NTE)


