BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kárpótlásra kötelezték a cseh államot

Több mint kétmilliárd korna (62,5 millió euró) megfizetésére kötelezte a bíróság a cseh államot. Az összeget 15 napon belül kell kifizetni a Petrcile vállalatnak kárpótlásként, mivel a nemzeti vagyonalap (FNM) hibát követett el a Nová Hut acélóriás privatizálásakor.

Az állam 1996-ban adta el a Nová Hut részvényeinek egy százalékát, és szerződésben biztosította a vállalatot, hogy egy későbbi időpontban megkap további 15 százalékot. Az állami részvények kezeléséért, a privatizációs tervek előkészítéséért és lebonyolításáért felelős FNM a szerződést felmondta. Ennek oka a vállalat rossz menedzselése volt, amiért a Nová Hut vezetését is felelősség terheli. Az illetékes bíróság szerint azonban a szerződés felmondása jogellenes volt.

Az FNM a döntést nem akarja elfogadni, mivel szerinte nem az eljáró bíróság volt illetékes az ügyben. Továbbá a Petrcile nem a szerződés szerint járt el, és felelősség terheli őket az acélgyártónál kialakult krízis miatt. Nem valószínű azonban, hogy érvelésükkel meg tudják nyerni az illetékes intézményeket. (Die Presse)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.