Készülő szolidaritási alaptörvény
Az egészségügyi és szociális tárca - minisztériumi és külső szakértők bevonásával - nagy erőkkel dolgozik az úgynevezett szolidaritási alaptörvény koncepcióján, tudta meg a Világgazdaság. Információink szerint már a pénzügyi tárcával is elvégeztettek háttérszámításokat a szociális ellátások átalakításáról. A változtatásokat 2005-től szakaszosan vezetnék be. A javaslat csak ősszel kerülne a parlament elé, ám a kormány a múlt hónapban már jelentést kért a legégetőbb szociális problémákról s a megoldások lehetséges irányairól, értesült lapunk.
A "jóléti fordulat végrehajtása" szlogen mellett futó javaslat értelmében - a mai állás szerint - kétirányúak lennének a változások.
Rövid távon is orvosolnák a problémákat, illetve kidolgoznák a szolidaritási alaptörvény koncepcióját. A meglévő szociális juttatások megmaradnának, ugyanakkor a szolidaritás elve alapján egyes rendszereken változtatnának. Például a családi pótlék esetében a gyermekek életkorához kötnék a súlyozottabban megjelenő állami támogatást, s érintené a változtatás a rendszeres gyermekvédelmi támogatást is.
A koncepció szerint korszerűsítenék a finanszírozási rendszert, a valósághoz igazítanák a személyes szolgáltatásokat, átrendeznék a szolidaritási elvet, s megoldanák az ellátórendszerrel kapcsolatos problémákat. A finanszírozás kapcsán a kiindulópont, hogy elavult a fejkvótás rendszer, az "igénybe vevőt nem követi a pénz", illetve a segélyezési küszöb elveszítette értékét. Változtatást igényel, hogy nem mindig tisztázott, az önkormányzatoknak mikor milyen feladatokat kell ellátniuk. Egyben nagy a területi egyenlőtlenség a személyes szolgálatások tekintetében.
A közelmúltban Medgyessy Péter miniszterelnök Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor frakcióvezetőkkel együtt értékelte a kormányzati ciklust, s meghatározta a további teendőket. Ekkor a szocialista képviselőcsoport vezetője többek között azt mondta: egyebek mellett a szociális igazságosság kiterjesztését várják a kabinettől, a célzott szociális támogatások rendszerével is. A kormányfő pedig leszögezte, változtatni kell egyes területeken, így például következetesebben kell érvényesíteni a rászorultság elvét.


